A Cseh Paradicsom Prágától északkeleti irányban mintegy 100 km-nyi távolságra fekszik a Mnichovo Hradiste, Zelezny Brod, Jicin, Sobotka által határolt területen. Ezt a látványos térséget északon a Jizerské-hegység és az Óriás-hegység övezi, nyugaton pedig a Jizera-folyó kanyargós medre határolja. A mind természeti, mind történeti látnivalókban bõvelkedõ területet Sedmihorky fürdõhely lakói nevezték elõször Cseh Paradicsomnak a XIX. században. A táj rendkívüli változatosságának, ezen belül különösen a homokkõ sziklaalakzatknak, valamint értékes növény- és állatvilágának köszönheti, hogy az ország elsõ természetvédelmi egysége volt, melynek területe ma 125 négyzetkilométer.

E tájat viszonylag kis – 400-500 m közötti – tengerszint feletti magassága alapján akár dombságnak is tekinthetnénk. Domborzati alakzatai többségében szintén dombvidéki jellegûek, fõként széles, lankás lejtõk, lapos, elnyúlt hegytetõk, széles, lapos völgyek jellemzik. E területbõl kis szigetekként emelkednek ki a hegységi formát mutató, meredekebb alakzatok, melyek számos sziklakibukkanást tartalmaznak. Ahol ma sziklák tornyosulnak, ott egykor tenger zúgott. A lapos öblök vastag homokrétegei kõvé tömörültek, a néhol vékony, máshol 50 méternyi vastagságú homokkõ kagylók, csigák és egyéb tengeri állatok lenyomatát s hullámok barázdáit õrzi. Mintegy 14 millió évvel késõbb, a földkéreg emelkedésével a tenger visszahúzódott. A homokkõ szárazra került, a víz – amely addig építésében segédkezett – rombolni kezdte, s e folyamat ma is tart. A talajtakaró fölé emelkedõ sziklaalakzatok anyaga szinte kivétel nélkül homokkõ, mely az idõjárás viszontagságaival szemben kevéssé ellenálló. Éppen ennek köszönhetõ a sziklatömbök rendkívül erõs tagoltsága. A homokkõ erróziója geológiai mércével mérve meglehetõsen gyors folyamat. A csapadékvíz nem csak a sziklák felszínét pusztítja, hanem a kõzet repedésein a mélybe szivárogva azokat oldja, tágítja, minek során végeredményben vertikálisan szabdalja a kõzettömböket, néhol mély, szûk sziklahasadékokat, sziklaszorosokat, máshol tágasabb árkokat, szakadékokat hozva lére. A sziklák formálásában azonban nem csak a víznek van szerepe, erróziós tevékenységet fejt ki a szél is, mely évezredek alatt gömbölyûre koptatta a sziklák felszínét. De részt vesz a kõzet alakításában az élõvilág is. A sziklákra telepedõ primitív növények, zuzmók, harasztok és az oda látogató molyok, bogarak felpuhítják a kõzet felszínét, melyet azután a víz, a jég, a szél tovább pusztít.

A terület már az idõszámításunk elõtti X. századtól lakott volt, amikor három évszázadon keresztül a Luzice-i emberek lakták, majd elnéptelenedett. A következõ leletek idõszámításunk szeritnti VI. és X. század közötti idõszakból valók, melyek Stary Hradek, Novy Hradek térségében kerültek elõ.

Porladó-sziklák (Prachovské Skaly)

A Porladó-sziklák a Cseh Paradicsom déli határán emelkednek, de ennek ellenére ez a terület egyik legfrekventáltabb turistaközpontja, ami annak köszönhetõ, hogy sziklaalakzatait még az itteni viszonyokhoz képest is különös változatosság és formagazdagság jellemzi. Ez egy sziklaváros telis teli magas sziklatornyokkal, oszlopokkal és szoborszerû alakzatokkal. A sziklák közt szakadékok tátonganak, a kis területet sekély és nagy mélységû árkok és völgyek szabdalják. Mindezek együtt alkotják azt a nemzeti természetvédelmi területet, melyben krétakori kialakulású homokkõ sziklák közt erdei fenyõ és luc fenyõ növekszik mintegy 243 hektárnyi területen.

A Porladó-sziklák nem csak a gyalogos turisták, de a sziklamászók paradicsoma is. Különösen kedvelt mászóhely a Holló-szikla (Krkavci Skaly), a Moor-torony (Mourenin), a Drezdai-torony (Drásdánska-) és a Szent Vencel tornya (Svatovaclavska-).

A Porladó-sziklák területét sürû turistaúthálózat tárja fel a látogatók számára. A mindössze 3 km²-es területen a turistautak összhossza 15 km. Itt szinte minden sziklaalakzatnak saját neve van. A Császár útja a Prachovi-sziklák leglátványosabb és legnagyobb sziklahasadéka, melyet függõleges homokkõ falak öveznek. Nevét I. Ferenc uralkodóról kapta, aki 1813 június 9-én tett látogatást a hasadékban, amikor is 4 napos Napóleon elleni koaliciós tárgyaláson vett részt Jicinben. A fennsíkról leereszkedve a Hegyi Imádság nevû sziklacsoportot láthatjuk a hasadékkal szemben. A Támaszkodó-torony alatti Babinec sziklalabirintus vad, árnyékos szakadéka az Amerikai-barlang, melynek bejárata elõtt emléktábla látható, ami egy 24 fõs prágai turistacsoport 1879. június 1-i látogatásának emlékét õrzi. A turistacsoport vezetõje Vojta Naprstek volt, a résztvevõk közt pedig jelen volt Jaroslav Vrchlicky, Ludmila Podlipská, valamint dr Baus természettudós is. Ez a túra volt a Prachovi-sziklák közti szervezett turistaság alapköve. Az emléktáblát 1929. június 2-án avatták fel.

Jicin

A települést elõször 1293-ban említik, mint Morvaország királynõinek birtokát, de a régió múltja egészen a VI. századig visszanyúlik. Ekkor érkeztek ugyanis az elsõ szláv telepesek a térségbe és kihasználva a környék szikláinak természetes védelmét, letelepedtek. Fénykorát a XVII. században élte, mikor az osztrák hadsereg generálisa, Albrecht von Wallenstein olasz építészeket hozatott a városba, hogy a települést Frydlant központjává emeljék. Ebben az idõben Morvaország elsõ barokk városképét alakították itt ki. 1866. június 29-én az osztrák-porosz háborúk a város határában fejezõdtek be. Sok neves esemény dacára a város nem bõvelkedik hírességekben. Itt született Josef Stefan Kubin író, a leánynovelláiról ismert Stanislav Rudolf és a festõ, grafikus Zdenek Rehor. A leghíresebb alkotó azonban kétségtelenül Vaclav Ctvrtek, akit a városban eltöltött idõ ihletett a népszerû Rumcájsz mesék megalkotására. A mesékhez a figurákat Radek Pilar képregény rajzoló álmodta meg. Rumcájsz és kalandjai annyira népszerûvé tették a várost, hogy Jicint ma gyakran a mesék városaként emlegetik és minden év szeptemberében fesztivált is rendeznek a mesehõsök tiszteletére.

A város fõterének barokk stílusú árkádsora az 1700-as években alakult ki. A tér közepén álló szökõkút az 1800-as évek elejérõl származik. A tér déli sarkában álló nagy barokk épület ma a helytörténeti múzeumnak ad helyet. Ettõl nem messze találjuk a Szent Jakab templomot, amely egy boltíves átjáróval kapcsolódik az Albrecht von Wallenstein által 1627-ben épített érseki palotához. A tér jellegzetessége mégiscsak a Valdice kapu. A Rumcájsz történetekben is megjelenõ óratornyos kapu valaha a város bejáratát jelentette. Ma már csak a múltat választja el a jelen épített környezetétõl. Az 1570-ben elkészült torony 52 méter magas és csodálatos kilátás nyílik erkélyérõl a tér barokk és reneszánsz házaira, valamint a városra. De mielõtt elhagynánk a teret, térjünk be az információs irodába és dekoráljuk ki útlevelünket egy hamisítatlanul jicini Rumcájszos bélyegzõvel. A magyar határõrök különösen fogják szeretni.

Tros vára (Trosky hrad)

A Cseh Paradicsom egyik legimpozánsabb várromját 488 méter magas sziklaszirteken találhatjuk. A várat az egymással szemben elhelyezkedõ kopár bazaltkúpokra Cenek von Vartenberk építtette 1380 és 90 között. A két kúpon egy-egy torony áll. A magasabbik, 59 méteres Panna-sziklán a négyszögletû Szûz tornyot, míg az alacsonyabb, 49 méteres Hag-csúcson a hatszögletû Baba tornyot láthatjuk. A várat a Harmincéves háború során teljesen lerombolták. A tornyok csak részben maradtak meg, és az õket összekötõ várfalat is felrobbantották 1648-ban. Ekkori tulajdonosa, Jiri Podebrady már nem kezdett a romok helyreállításába. A kilátó tornyot 1828-ban állították helyre romantikus stílusban a Panna-sziklán, míg a másikhoz csak 2000-ben kezdtek hozzá. Ma már mindkét torony látogatható. Csodálatos a kilátás, bár meg kell jegyezni, hogy olykor orkán erejû szél fogadja a látogatókat.