A Csehországot szinte szabályosan körülvevő hegykoszorú legmagasabb és legmarkánsabb szakasza a cseh-lengyel határon emelkedő Óriás-hegység. A Krkonose elnevezés a hegység mesebeli szellemének nevéből ered. A valószínűleg szorb eredetű szó a feljegyzésekben 1110-ben szerepel először. Egyes mesék szerint jószellem, aki megsegíti a viharban bajba jutottakat, mások szerint ő a rossz szellem, aki veszélybe taszítja a hegy vándorát. Akár így, akár úgy, egyben megegyeznek, mégpedig abban, hogy már mindenki látta. A beszámolók szerint főleg hajnalban és naplementekor ötlik szembe óriás, emberfeletti alakja.

A közel 50 km hosszú, 20 km széles hegység valóságos turistaparadicsom. Az egész közép-európai hegyvidék kiemelkedő tagja. Főleg óidei kőzetek, gránit és pala alkotja. Helyenként 200-300 m mély, a jégkorszak gleccserei által vájt völgyek tagolják, melyekben 15 tengerszem fekszik, tetején pedig magashegységi lápok terülnek el. Az Óriás-hegység 1963 óta nemzeti park, 1992 óta az UNESCO által nyilvántartott bioszféra rezervátum, páratlan szigorral óvott természeti érték.

A hegység főgerince – ami egyben államhatár is Csehország és Lengyelország között – enyhén ívelten kelet-nyugati irányban húzódik körbefogva az Elba és a Fehér Elba völgyét. A terület turisztikai szempontból legfontosabb része az Elba forrásvölgye. A folyó a hegység főgerincének közvetlen közelében, 1387 m tengerszint feletti magasságban ered. Innen alig kilométernyi távolságban az addig enyhe lejtésű patak 35 m magas vízeséssel érkezik a róla elnevezett völgybe, ahol kezdetben hatalmas sziklafalak által szegélyezett meredek sziklaszorosban dübörög, majd megszelídülve, fokozatosan kiszélesedő, a főgerinccel párhuzamosan futó, keletre tartó folyóvölgyben folytatja útját. A hegység déli oldalának legfontosabb turisztikai és síközpontjaként ismert Sprindleruv Mlyn község mellett egyesül a keleti irányból érkező Fehér Elba vízével, majd délre fordulva Vrchlabí városkánál 10 m széles folyóként hagyja el az Óriás-hegységet.

A távolról kopárnak tűnő gerinc számos geológiai látványossággal szolgál. Nyugatról keletre haladva az első említést érdemlő hely az Elba forrása, melytől keletre emelkedik a Vysoké Kolo 1508 m magas csúcsa. A hegyet dél felől szemlélve csupán egy hatalmas, térképzuzmóval borított, nem túl meredek törmeléklejtő látszik, északi oldalát azonban közel 200 m magas szinte függőleges sziklafal alkotja, melynek lábánál apró tengerszemek nyugszanak. E sziklás kiemelkedés után szelídebb hegyhátak következnek, melyekből csak itt-ott bukkan ki egy-egy látványos, gránitból felépült sziklaalakzat, mint a Ptací kámen és a Polední kámen. Tovább haladva kelet felé következnek a lengyel oldal nagy tengerszemei a Wielki Staw és a Maly Staw, melyek a gerinc egyre meredekebbé váló, de dús növényzettel borított északi oldalában fekszenek. A tavakat követően ismét megváltozik a táj arculata. Itt emelkedik a Snezka hatalmas törmelékkúpja, melynek 1602 m-es csúcsa nem csak az Óriás-hegység, de egyben Csehország legmagasabb pontja is. Ide nem csak gyalog lehet feljutni, dél felől ülőszékes felvonó szállítja fel nyáron a turistákat, télen a síelőket. A Snezka délnyugati lábánál az Úpa folyó mély forrásvölgye húzódik. Az Úpa és a Fehér Elba völgye között fekvő kis fennsík a két folyó forrásvidéke. A hegység egyik különlegessége az itt elterülő több négyezkilométer területű magashegyi láp, mely nem csak a két folyót táplálja, de a főgerinc oldalából szivárgó számos kisebb forrás vize is innen származik.

Az Óriás-hegység éghajlatát az időjárás gyors változási jellemzik. A hegység lábánál évente átlagosan 700 mm csapadék hullik, a főgerinc környezetében ennél jóval több, általában 1200-1600 mm, melynek jelentős hányada télen, hó formájában érkezik. A tél hideg, a hóréteg vastagsága vetekszik az Alpokéval, gyakran meghaladja a 3 métert. A hegység nagy részét 5-6 hónapon át hó takarja. A magasabb régiókban gyakran sötét ködbe burkolózik a táj, legmagasabb csúcsa pedig átlagosan az év 296 napján van ködben vagy felhőben. A Snezkán mért éves átlaghőmérséklet 0,2 fok, ami jóval északibb tájak – mint például Izland – éghajlatára hasonlít. A napsütéses órák száma évente 1400-1700 között mozog, a nyár viszonylag hűvös, csak ritkán emelkedik 20 fok fölé a hőmérséklet, ami nagyon kellemes körülményeket biztosít a bakancsos természetjárásnak. A hegység főgerince Európa legszelesebb területei közé tartozik. A Balti-tenger irányából érkező szeleket a Lengyel-alföld felett semmi nem fékezi, emiatt gyakoriak az északi irányból érkező heves orkánszerű viharok, melyek nem ritkán pillanatok alatt hófehér homályba burkolják a hegységet.