Szlovák Paradicsom

Szlovák Paradicsom (Slovensky Raj)

Aki Szlovákiába utazik, akár síelni, akár kirándulni, azonnal a Magas-Tátrára, esetleg az Alacsony-Tátrára gondol. Van azonban a Felvidéknek egy lenyűgöző szeglete, amely jószerével ismeretlen előttünk. Ez Szlovákia turista paradicsoma, a Szlovák Paradicsom. Arról a 142,3 négyzetkilométerről van szó, mely a bánrévei határátkelőtől 70-90, Budapesttől 240-260 kilométerre búvik meg az Alacsony-Tátra, a Szepességi-medence, és a Gölnic-folyó völgye közt. A régi magyar leíróföldrajzból e táj Gömör-Szepesi-érchegység néven ismeretes, turisztikai szempontból azonban a század elején csupán a Dobsinai-jégbarlangot jegyezték.

A Szlovák Paradicsom neve nem túloz, a földtörténet szeszélyeinek köszönhető csodavilág ez. Szinte hihetetlen, hogy ilyen kis helyen - területe nem éri el Budapestét – ennyi különleges geológiai látvány, s ami vele jár, ennyi természeti szépség zsúfolódjék össze. Vitathatatlanul a Kárpát-medence legszebb tájai közé tartozik. A bizarr, karsztos geológiai alakzat az ősenyvesek illatában és az alpesi-kárpáti flóra teljes pompájában temérdek kristálytiszta vízfolyást, csermelyt, patakot, zúgót, zuhatagot, sőt több tavat is rejt völgyei mélyén. A helyi mikroklíma életben tartja itt a havasi gyopárt, a nemzeti park oltalma alatt pedig együtt él itt medve, hiúz, farkas – ember.

Ezer méter feletti csúcsból 21-et találunk a nemzeti park területén, külső védőövezetében pedig további 24-et. Köztük tucatnyi völgy és kanyon szegdeli a terepet, megannyi sziklafallal, sziklatoronnyal és vízeséssel, melyek közül a legnagyobban 65 méter magasból zúdul le a patak. A gyalog végigjárható kanyonok némelyike 150-200 méteres falak között húzódik és helyenként mindössze egy méter széles. A hegység relatív szintkülönbsége 723 méter, ami nem csupán szédítő látványossággal, de rendkívül kemény túrákkal is szolgál. A szakadékok, szurdokok sorozatán a napi túra halmozott szintkülönbsége elérheti az 1000 métert, s egyaránt van benne meredek hegyoldali ösvény, szurdokjárás, sziklamászás, vízeséses kapaszkodó, igaz lánc segítségével, fatörzs és doronglétrahidakon , olykor ötven méteres vaslétrákon . Leküzdésük akaratot, izmot, önfegyelmet edző élmény.

A területen évente átlagban 100-120 havas napot jegyeznek fel, s a hó átlagos vastagsága 30-70 cm közötti. Ám a tél itt nem kizárólag a sízőké. A befagyott patakokon, a jéggé dermedt zúgókon és vízeséseken, a fantasztikus jégcsapzuhatagokon alpinista szerelésben, jégcsákánnyal ismét ott találhatjuk turistatársainkat. A jelzett turistautak száma 65, összes hosszuk 364 km.

Hernád-folyó áttörése (Prielom Hornadu)

A Hernád-áttörés teljes hossza 16 km, s benne helyenként 300 m mélyen száguld a folyó a szakadékszerű sziklafalak között. A folyónak ez a szakasza a XX. század elejéig járhatatlan és ismeretlen volt. Először 1906-ban ment végig a befagyott folyón két fiatal Hrabusicé-től Smizany-ig, majd útjukat még abban az évben júliusban kezdetleges tutajon megismételték. A Hernád-áttörés turisták számára teljes hosszában 1974 óta járható, amikor a Hegyi Szolgálat a biztosító berendezésekkel együtt kiépítette a sziklajárdákat. A Hernád e szakaszát és 290 hektáros környékét geomorfológiai értékei, jellegzetes mikroklímája és növényzete miatt 1976-ban állami természetvédelmi rezervátummá nyilvánították. A folyó és a part tisztaságára ügyelnünk kell, mert erről a szakaszról kapják ivóvizüket a környező települések. Ugyancsak rendkívül fontos a fokozott óvatosság, az ösvény sokszor halad látszatra veszélytelen rézsűn, ám valójában a rossz lépés, botlás elég ahhoz, hogy a mélybe zuhanjunk. Ráadásul itt a forgalom kétirányú, ügyelnünk kell a szemben jövőkre is, pedig olykor csak tenyérnyi helyen kerülhetjük ki egymást.

Vörös kolostor fennsíkja (Klastorisko)

A földrajzi név jelentése kolostorhely, de a régi magyar szóhasználatban hívták a fennsíkot Vörös Kolostornak, Menedékhelynek, Menedék-kőnek, Vörös-kőnek is. A magaslat mindenképpen az egykori kolostorról kapta a nevét, melynek története 1241-re nyúlik vissza. A muhi csata után a Hernád alsó folyása mentén a Szepességig előrenyomuló tatárok szervezett ellenállásra már sehol nem találtak. Előlük Jordán gróf vezetésével ide menekült fel a hegy lábától, a síkságról a lakosság. Tény, hogy a fosztogató, rabló, gyilkos lovassereg nem merészkedett be a mély, járhatatlan völgyekkel, szakadékokkal szegdelt hegységbe. A fennsíkot keleti irányból a lóval aligha járható, sűrű erdő borította meredek hegy, a mai Certova Sihot, dél felől a mai Kysel teljességgel járhatatlan kanyon- és vízesésrendszere, a viszonylag enyhébb nyugati lejtőn a mai Hrabusice körüli kiterjedt mocsár, északi irányból pedig az először csak a jelen században végigjárt Hernád-áttörés kanyonja védte. A fennsík szélén a menekültek még erődfalat is emeltek maguknak. Hat évtizeddel később, 1305-1307-ben, állítólag menekülésük emlékére építették ide a hallgatag karthauzi barátok kolostorukat, mely 1443 után a husziták kezére került. A karthauzi barátok 1543-ban hagyták el végleg a kolostort, amelyet a Szepesség vezetőinek kérésére, hogy ne fészkelhessék be oda magukat rablók, a Salm tábornok vezette császári csapatok felgyújtottak és leromboltak.

A magyar történelmi szempontból is jelentős ásatások feltárták a hatalmas kiterjedésű kolostor falait, a benne épített gótikus kápolna, majd templom maradványait, a kályhákkal fűtött cellák jó részét, bennük érintetlenül megmaradt eredeti falrészekkel, elszenesedett eredeti padlóval, kerámia töredékekkel és edénycserepekkel. Előkerült egy Mátyás korabeli pénz és egy még régebbi is. A romok további feltárása folyamatban van.

Sucha Béla

A kanyont 1900-ban fedezték fel, akkor a Misove-vízesésig járták be. 1908-ban eddig kiépítették az utat. 1910-ben járták végig először teljes hosszában, mégpedig télen a befagyott mederben. Turisták számára 1957 óta járható teljes hosszában.

Kysel'

A Fehér-víz völgyében (Bieli vody) haladva a Kysel-szurdok bejáratánál tiltó tábla áll. Miért e tilalom? Azért, mert 1976. július 16-17-én hanyagul otthagyott tábortűztől tűz támadt benne, és a Kysel' kiégett. Hetekig lángolt a pokoli, megfékezhetetlen erdőtűz, s nem csupán a vaslétrákat, láncokat, hidakat pusztította el – azokat azóta pótolhatták volna – hanem 400 fok fölé hevítette a sziklafalakat, a kőzetet, s amikor eső érkezett a völgy két oldalán a 100-200 méteres mészkőfalak oltott mésszé olvadtak, majd később kihűlve jórészt granulált halmazállapotba mentek át. A végeredmény 30 hektár kiégett fenyves, s vele együtt a sokszorosan életveszélyes kanyon, ahol bármely pillanatban ökölnyi vagy mázsás kődarabok zuhanhatnak alá, kőlavinák indulhatnak. A Kysel'-ben ma a madár sem jár.

Dobsinai-jégbarlang (Dobsinska L'adova Jaskyna)

A barlang ürege 230 millió éve alakult ki, a jégtömeg 7-9000 évvel ezelőtt. A barlang akkor keletkezett, amikor a Gölnic-folyó még nem vájta ki a völgyet, hanem a barlang magasságában folyt. Az első üregeket a víz kémiai oldó munkája hozta létre, majd mechanikai koptató hatása tágította. A barlang jelenlegi szája nagyjából északra néz, a meredek hegynek azon az oldalán, ahol a legmelegebb nyári kánikulában sem túl magas a hőmérséklet. Emellett a barlang lejárata hosszan és meredeken ereszkedik alá, így a külső, meleg levegő nyáron képtelen behatolni és helyet cserélni a mélyben lévő 125000 köbméternyi jégtömeg által hűtött nehezebb légtömeggel. Télen viszont, nagy fagyok idején, olykor mínusz 15-25 fokra lehűlő felszíni levegő lejut a barlangba, s ott megrekedve hűti a kőzetet. Így aztán annak ellenére, hogy a kinti éves hőmérsékletingadozás 40-50 fok is lehet a barlang levegője a rendszeres mérések (1887) óta soha nem emelkedett -3, -1 fok fölé. S miközben a levegő relatív páratartalma 75-98% közötti, a 0,5-20 m vastag jégtakaró egész évben megmaradhat.

A képlet azonban nem ennyire egyszerű. Az eddigiekből sejthető, hogy a barlangban a jég mindig tavasszal kezd hízni, amikor a felszínen megolvadt hólé beszivárog az üregekbe. Ilyenkor minden évben szélsőségesen új formában születnek újjá a jégalakok, oszlopok. Nyáron viszont a sok-sok tízezer látogató mégis felmelegíti valamelyest a barlangot, s ezért a jég lassan-lassan vékonyodik. Pontosan ez az oka annak, hogy az utóbbi években szigorú korlátozásokat vezettek be: a látogatók számát évi 110000-ben limitálták. S ha ezt a számot elérik, akkor a barlangot arra az évre bezárják.

Szepes vára (Spissky Hrad)

Szepes várát – Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű várromát – 1993-ban az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította.

Az építészeti komplexumról fennmaradt legkorábbi írásos emlékek a XI. század közepéről származnak, de a várhegy már az ie. V. évezredben is lakott volt. Az első épületeket az I. és II. évszázad során emelték, amikor a lakóházakon és gazdasági épületeken kívül kultikus építmények és kőutak is készültek, a kis települést pedig már akkor erődfalak védték. Az intenzívebb építkezés akkor indult meg a várhegyen, amikor a XII. század elején a tornai királyi uradalomból kivállt az önálló szepesi közigazgatási egység – a szepességi városok tanácsa – melynek központja valószínűleg Szepes vára volt. Az ekkor felépített köralakú kőtorony későbbi leomlását valószínűleg a szikla tektonikus hibája okozta.

A nagyméretű, román stílusú várkastély szintén a tatárjárás előtt épült. E háromszintes, szögletes alaprajzú épület és a mellé újra felépített köralakú torony az egész komplexum fő elemévé vált és meghatározó jellegűek maradtak a vár további építészeti fejlődése során is.

IV. Béla király 1249. szeptember 19-én keltezett adománylevelében engedélyezte, hogy a szepesi prépost felépítse a várkastélyt és az őrtornyot. Ez a levél a vár első írásos említése. A prépost építtette meg a külső várudvart a tornyos bejárattal, és a védőfalakat is megerősíttette. A XIII. század végén a prépost a közeli szepesi káptalanba költözött, így egymás szomszédságában működött két jelentős közigazgatási központ: a szepesi káptalan egyházi jeleggel, és a szepesi vár világi jelleggel.

A középső várudvar a XIV. század utolsó harmadában, I. Lajos uralkodása idején készült, az alsó várudvart pedig Zsigmond király halála után lánya, Erzsébet királyné építtette, miután szolgálatába fogadta Ján Jiskrát. Seregével ő fogott bele a építkezésbe. Első mukája a vezér számára emelt köralakú erődtorony volt, melynek ma már csak alapjai látszanak. Ennek befejezése után került sor a széles járdájú várfalak és a két őrtorony felállítására. Jiskra e várban védte a kiskorú, utószülött László király érdekeit. Jiskra seregeinek elvonulása után az alsó várudvar elvesztette jelentőségét, a későbbi vártulajdonosok pedig a felsővár karbantartását is elhanyagolták. Végül 1464-ben a királyi várat a szepesi ispán örökletes címmel együtt a Zápolyák nemzettségének adományozta a király.

Zápolya István és testvére, Imre a XV. század végén széleskörű átalakításba kezdett, ami a vár jelenlegi alakjára is rányomta pecsétjét. E munka eredménye a ma is álló későgótikus Szent Erzsébet kápolna és ekkor nyerte el mai formáját a nyugati fal mentén álló nagy kiterjedésű kastélyépület, benne a lovagi teremmel.

A vár következő tulajdonosa a Thurzó család volt, akik a várat 1531-ig gondozták. Az ő idejükben főleg a belső terek átépítésén és az építészeti részletek reneszánsz átalakításán dolgoztak.

Az utolsó jelentős átalakításokat a Csákyak végezték, akik a Thurzó család kihalása után karddal szerezték az épületet. Csáky István – a nemzettség szepesi ágának megalapítója – árkádok és átjárók építésével próbálta egyesíteni a felső várudvar körülötti épülettraktusokat. Az várat rangos székhellyé szerette volna változtatni, de vágya nem valósulhatott meg. A nehezen megközelíthető vár a nemeség új lakásigényeinek már nem tudott megfelelni, ezért a Csáky nemzettség további képviselői kényelmesebb kastélyokat építtettek a környező sík területeken. Az 1780-ban pusztító nagy tűzvész pecsélte meg végleg a vár sorsát, ezt követően hagyta el a Csáky család az épületet, s az lakatlanul tovább pusztult. A család 1948-ig birtokolta a várat, de akkor már csak egy nagyszabású romantikus várrom állt a várhegyen.