Idén, a "hagyományoktól" eltérôen elmaradt a tavaszi túlélô, éppen ezért István – bôségesen kárpótolva minket a hiányért – nyár közepén rendezett egy egyhetes Túlélô versenyt. Kicsit döbbenten mondtuk egymásnak a tábortûznél – gyerekek, ez már a hatodik volt. A BMG és a Pizolit Barlangkutató Sportgyesület szervezte ezt a Túlélôt is.

Az idei verseny – mindannyiunk nagy meglepetésére – a gyönyörû Börzsönyben volt. Este fél 11 körül indultunk el Rákospalota-Újpest vasútállomásról. Nagyon jó hangulatban (és igen kis helyen) zötyögtünk Zebegényig. Itt Szabó Antal (Szabó Bors & Antal István...) indította a csapatokat, miután tizenöten kiemeltük a kölcsönkocsit egy árokból... Állítólag már 50  órája nem aludtak, de nem hiszem, hogy igaz – többnek látszott...

Nem tudom, emlékeztek-e még augusztus elejére? Sûrû, sötét fellegek másztak az égre, és ami az elkövetkezô pár óra alatt történt, arra már a vándor csak szûkszavúan emlékezik. Köd volt, 20-25 méterig láttunk csak a sûrû erdôben és ködben. Turistautak máshol, növényzet eltûnt... hát ennyit a térképrôl. Ahogy mi láttuk a domborzat volt az egyetlen ami stimmelt. Hatalmas, esélyes csapatok szálltak el, mások pedig vidáman vették az akadályt (igaz kicsit lassabban).

Mikor délután Diósjenôre beérkeztünk már csak három csík húzódott végig az égen. Egy szürkészöld, egy piros, és egy haragoskék. De tudtuk, ha hetvenen akarjuk, a sötétkék fellegeknek menniük kell – és hidd el, egy napi gyaloglás után hidegben, szélben, esôben nagyon akartuk.

Diósjenôn a helyi általános iskola tornatermében aludtunk – külön köszönet érte nekik, nem hiszem, hogy tudják valójában milyen sokat is segítettek vele. Pihenônapot tartottunk kedden, a csapatok jó hangulatban elkerekeztek a Nógrádi várba, s a környékre (majdnem a szerdai pálya elejét is megtettük), míg a pontôrök, és a két fôszervezô kicsit alhattak (volna...), de lagalább 6-7 órára ágyba lettek zavarva (nem kellett sokat rábeszélni ôket). Délután úszóverseny rendeztetett a helyi strandon.

A másnapi távot bringával kellett megtenni... Korán indult a csapatom (sorsolás alapján), és másztunk, és másztunk, és másztunk... csak útközben kicsit elmászott a kék jelzés is, pedig azt kellet volna követnünk. Uccu neki, át a kerítéseken, hegyeken, dombokon... Szlalomozva krumplit rakosgatni, rossz gumitömlôket javítgatni – hát errôl szólt a napunk. Csapatom menettempója nem volt a legjobb, hát inkább jókedvvel pótoltuk, amire koronát egy-egy csésze capuccino tett a kisinóci turistaház után. Isteni volt és mi aztán ráértünk.

Azt hiszem itt az ideje megemlíteni, hogy idén elôször vendégcsapatként nem a honvédség csapata, hanem az Árpád Gimnázium Vérmedvék csapata (Gumimacik hajrá!!) jött hozzánk Vankó Péter (Peti ahogy teccik...:) vezetésével. Azt hiszem jópár Web oldal kéne, ha magasztalni akarnám technikájukat, állóképességüket, és sosem lankadó kedvüket.

Pénteken Nagymaros felett a Julianus kilátó környékén egy tájfutó térképen kavarogtunk (ezen legalább végre minden rajta volt! – tetszett kis szívemnek), hogy utána kenuba ülve leevezhessünk a pap-szigeti kempinkig. Útközben vállunkra vehettük a kenut, és szlalomozhattunk, majd fecskendôvel hordhattuk a Duna vízét (igen, szerintem is nagy..., de egy Túlélôbe minden jó poén belefér) Sajnos pár csapat nem volt elég tapsifüles-szemfüles, lecsúszott a szigeti bejáratról, és leevezett Szentendréig... becsületükre legyen mondva, mind elfelejtették rossz kedvüket, mire beértek.

Szombat reggel megvolt az eredményhirdetés is. Papírforma szerint Vankó Petiék gyôztek (meg is dolgoztak érte rendesen) maguk mögé szorítva a BMG nagy-esélyeseit. Díjzuhatag volt hála kedves szponzorainknak. Nem az volt a lényeg, hogy mit is, de kaptunk... pólót, térképet, csokit... és a jobbak mást is. Csapatom, a Sündörgôk csapata, VII. lett, és kaptunk egy Fair Play díjat is... Délután napfény, jókedv és vidámság érkezett a Nyugatiba kis csapatunkkal, és híven az eddigiekhez, csak annyit tudunk, hogy a következôre is el kell menni...


Utolsó módosítás: 2000.10.27.