A hármas pont a barlangtól számított 4 km távolságra, a Homok-hegyen lévõ Mátyás Emlékmû feletti sík részen várta az érkezõ csapatokat. A feladat végrehajtásához mi más is jöhetett szóba, mint a jó öreg szánkó, amellyel egy nagyobb terhet rákötözve kellett el, s vissza futni, amolyan 100 méteres távot megtéve.
Egy óvatos, hegyrõl való leereszkedés után a repülõtér túlsó felén található 339 m tengerszint feletti magasságokba szökõ Vörös-kõvár volt a negyedik pont, és hogy még véletlenül se felejtsük el, a feladat megoldásához egy szánkó szükségeltetett. Ez az a pont, ahol az emlékezetes Némó-féle események történtek, de ez már történelem.
"Virágos-nyereg. Jól hangzik, ráadásul a sárga jelzés mellett van, ami könnyen megtalálható, mert csak ezen a réten kell átvágni." – elmélkedhetett jókedvûen minden csapat, ám a bodzaerdõ, ami a rét közepén feküdt – s eleddig a sötétség miatt nemigen volt látható – hamarosan megtörte mindenki kedvét. Némi Indy Jones-féle õserdei kaland után végre a sárga jelzésen haladhattunk. Az idõjárás cseppet sem volt kegyes hozzánk, s ezt a földúton a tengernyi sárba beragadt gépkocsi is megerõsítette bennünk. Hajnalodott, amikor az ötös pontot befogtuk, s sokak által ismerõs pontõr, Kacsa arca tûnt fel a színen. Ezen élmény után a Syrius csillag megfejtése gyerekjáték volt. Mínusz 5 perc.
A versenyszellemet idézi, hogy a hatosra már másodmagunkkal érkeztünk, legalábbis mint csapat. Zele Gabit köszönhettük ezen a ponton, és néhányunknak ökölbe szorult a fülünk. Valahogy ezt a Gabit mindig oda helyezik, ahol nehezen találhatjuk meg.
A fütyülõs kulcstartó már-már ereklye, mely a hetes pontnak számított, s ez az a pont, ahol sokan elkeveredtek. Az eszköz egy fenyvesben lett elhelyezve, de hogy azok se találják meg egykönnyen, akik helyesen értelmezték a leírást eme tárgy hollétérõl, a fenyves legelsõ fájára rakták ki a szervezõk. Érdekes látvány, amint egy szánkóval felszerelt négytagú társaság egyre lankadtabban fütyörészik a fák között.
Az Alsó-Jegenye-völgy azonban kárpótolt mindenért, és hogy a tél egyéb sportjainak is hódoljunk, egy kis korcsolyázással emlékeztünk meg hátramaradt versenytársainkról. Nyolcas pont: 14 km megtett táv, Nyúl, esõ, térkép-memorizálás. Itt egy újabb útitárs csatlakozott hozzánk, Tétova Teve személyében, aki végigkísérte további küzdelmünket. Elvégre a verstanulás nem hiányozhat egyik Túlélõrõl sem.
Eközben észak felé tekintve egy szivárvány pompájában gyönyörködhetett az, aki nemcsak a versre koncentrált. A "kagylós benzinkúton" 65 Ft volt egy forró csoki, és a kutas lányt már meg sem kellett kérdezni, magától mondta a telefonszámot. (Mély sajnálatunkra csak a benzinkút számát.) A fejbõl való tájékozódás nem csapatunk erõssége, ezt az egyórás kavarás is bizonyítja. Hogy kárpótoljuk az elvesztett perceket, begyûjtöttünk egy maroknyi makkot és tobozt, amik késõbbiekben a célban leadva némi elõnyhöz segítették a csapatot.
A Felsõ-Jegenye-völgyben helyezkedett el a kilences pont, és bizony nem egy leányálom a szurdokon való átvágás, pláne nem, hogyha az embernél egy termetes sporteszköz is van. Regék és mondák keringenek egy olyan Túlélõrõl, ahol egy magnó segítségével történt a tájékozódás, oly módon, hogy a hallható utasításokat követve kellett tapogatózni az ismeretlen tájon. Ha le van írva, az legalább ugyanilyen nehéz, és az elkövetkezõ 6 km ennek jegyében telt el.
Az öröm szikrái akkor pattogtak fel újra, amikor házakat, s velük együtt civilizáció nyomait véltük felfedezni, s ezen terület áthatolása után a tízes pont is meglett. A vers elszavalása után némi teát kaptunk jutalmul, és ha ez nem a szervezõk mûve, akkor külön köszönet a két pontõrnek. Lehetõségünk nyílt innen egy isteni kilátás reményében felkapaszkodni egy kis dombra, és az elõzetes beszámolók nem tévedtek, tényleg nagyon szép volt a táj. (A szemben lévõ hegy- és a sziklasor neve Antal-árok, de ez bizonyosan csak véletlen egybeesés. Naná.)
2 km a sárga jelzésen, és az iskolába fáradtan megérkezett csapatunk. Cél. Tizenegyes pont. A vég. Vagy a vég kezdete, ugyanis lehetõség nyílt további versenyzésre. Az 559 m magas Nagy-Kopasz hegyrõl volt szó, mely 6 km-re déli irányban, amolyan kihívásként magasodott a biztos cél reményétõl.
Mivel idõnek egyik csapat sem volt szûkében, inkább csak a fáradtság mértékétõl függött, hogy továbbindul-e valaki, avagy sem. (Nem elhanyagolható az a tény, hogy ekkorra már a huszadik km-t taposták a csapatok, ami nem sok, de nem szabad megfeledkezni a nyitányról, a másfél órás barlangi tájékozódásról sem.) Biztos ami biztos alapon a turistajelzésen haladtunk felfelé, és erre sajnos nagyon ráfázott csapatunk, mert így nyugati irányból, az Anna-vadászház irányából érkeztünk meg a pontra, ahol a feladat egy zászló kitûzése volt. Lefelé már könnyebb volt irányban tájékozódni (annál is inkább, mert végig Rózsa Gézát, és csapatának nyomait követtük, mintha csak egy vadcsapás lett volna).
A verseny végén finom meleg leves várta a résztvevõket a Nagykovácsiban mûködõ pizzériában, az eredményhirdetés pedig a szokásokkal ellentétben a BMG aulájában esett meg, vasárnap délelõtt.
Ezúton köszönöm minden versenyzõ nevében a rendezõk és pontõrök fáradtságát, türelmét és kívánok sok sikert a 13. Túlélõhöz mindenkinek.