meghökkentő színe annyira rabul ejtett bennünket, hogy alig tudtunk tőle elszakadni, annak
ellenére, hogy erősen közeledett a napnyugta.
A következő éjszakát szintén Dobbiacoban töltöttük, de ekkor már láttuk,
hogy ha nem akarjuk időnk nagy részét autóban tölteni, akkor célszerű feljebb költöznünk. Az
1757 m magasságban, a Misurina-tó mellett fekvő kempinget választottuk,
mely árban is sokkal kedvezőbb volt. A délelőtti esőzést követően a Cristallo
csoportba indultunk. Első tervünk az volt, hogy a Lorenzi
menedékházig felmegyünk felvonóval és onnan kiindulva bejárjuk a Cristallo
főgerincének egy szakaszát. A Monte Cristallot és környezetét azonban olyan
sűrű, fekete felhők borították, hogy nem láttuk értelmét az oda vezető útnak. Úgy döntöttünk,
hogy a Padeon-völgyben indulunk el és a térképünk
(Tabacco: 03 Cortina D'Amprezzo e Dolomiti Ampezzane) által jelzett kuloáron keresztül próbáljuk
elérni a gerincet. Abban az irányban nem voltak felhők, tisztán látszott a főgerinc. Bíztunk
benne, hogy ez így is marad. Azonban a kuloár megközelítése közel sem volt olyan egyszerű, mint
ahogyan képzeltük. Az utolsó 500 m-en a mellettünk lévő hegyekről lefolyó hatalmas
törmeléklejtőkön kellett oldalazni. Az utat hébe-hóba kőbabák jelezték, de ennek ellenére sem
volt könnyű követni. Az igazi nehézséget azonban a sziklatörmelékes lejtőt átszelő hatalmas,
meredekfalú vízmosások jelentették, melyek keresztezése valóban próbára tett bennünket. Végül
elértük a kuloár bejáratát, mely szinte a gerincig vezetett. Az ebben való előrejutás a
45 fokot megközelítő, néha meg is haladó meredeksége ellenére is sokkal könyebb volt, mint
az előző szakasz. A méteres sziklatömbökön vezető "út" néhol egészen könnyen járható volt, máshol
egyesével kellett megmászni a sziklatömböket, hogy feljebb jussunk. Leginkább a velünk szemben
haladó néhány kisebb csapat által kirúgott kövekre kellett figyelni, no meg arra, hogy mi ne
rúgjunk rájuk semmit, miután föléjük kerültünk. A kuloárt magunk mögött hagyva a hegy hasonlóan
meredek oldalában már csak néhányszáz métert kellett megtennünk, hogy elérjük a főgerincet,
melyet körülbelül 45 fokos szögben megbillent kőzetlemezek égbe nyúló élei alkottak.
Idővel elég rosszul álltunk, a rövid pihenőt arra használtuk, hogy eldöntsük, hogy a nagyon vonzó
gerinc mentén, vagy a már ismert kuloár mélyén haladva térjünk-e vissza a völgybe. Végül a járt
út mellett döntöttünk, és kényelmes tempóban haladva éppen napnyugtakor értünk vissza túránk
kiindulópontjához a Tre Croci hágóba.
Harmadnap a korábbiaknál valamivel kedvezőbben alakult az
időjárás. Az eddigi napok délelőtti esői ezen a napon
már a reggeli órákban befejeződtek. Ezen felbuzdulva a
Tofana de Rozes (3225 m) megközelítését, esetleg
megmászását tűztük ki célul. Az autót 1923 m
magasságban a Dibona menedékház alatt hagytuk. Utunk
kezdetben a Tofana de Roses déli falának tövében
haladt. Ez a szakasz teljesen problémamentes volt, legfeljebb a
menedékháztól a fal lábáig vezető út
meredeksége érdemel említést, itt 300 m
szintkülönbséget kellett leküzdeni egy alig 1 km-es szakaszon. A
következő kilóméteren azonban volt lehetőség ennek
kipihenésére. A hegy függőleges déli fala ezt követően
fordul észak felé, innen indul a Lipella ferrata, mely egy
alagúttal kezdődik. Bejáratához rövid, szinte
függőleges felmászás vezet. Az alagút már kezdetben is
meredeken, de egyenes vonal mentén vezet felfelé, később pedig
spirálisan – mint egy csigalépcső – tekeredik felfelé.
Végül, amikor 200 m-rel (!) magasabban ismét elértük a
felszínt, a sok kanyar miatt azt se tudtuk, merre van észak. Utána
rövid, meredek, kiépített lemászás következett, melynek
különösen az utolsó pár lépése volt meglehetősen
kellemetlen. Innentől kezdve a ferrata a Rozes nyugati falában
halad. Ezt a hegyet is a Cristalloról ismert meredek
dőlésű lemezek alkotják. A nyugati fal azonban nem párhuzamos a
lemezek esésvonalával, ezért itteni látszólagos
meredekségük jóval enyhébb. A ferrata úgy van
kiépítve, hogy e lemezek mentén lassan ereszkedve halad észak
felé, az ereszkedést pedig gyakran függőleges felmászások
szakítják meg, melyek egyik lemezről a másikra vezetnek fel.
E szakaszok természetesen el vannak látva biztosító
eszközökkel, a felmászás azonban mindenképpen jó
erőnlétet igényel. Az ilyen módon le, s fel hullámzó utunk
összességében mégis felfelé vezetett. Végül
elértük a nyugati fal északi végét, ahol a nevezetes
Tre Ditta szikláknál kellett végleg eldöntenünk,
hogy megmásszuk-e a Rozes csúcsát. A csúcsra
vezető út itt visszafordul dél felé, így a kőzetlemezek
mentén haladó szakaszokon már nem veszít szintet. A ferrata
további 330 m szintemelkedés után éri el a legfelső
kőzetlemezt, innentől annak tetején, a faltól távolodva vezet a
csúcsig. Nekünk erre nem volt időnk, a másik útat
választottuk, mely a Rozes északi lejtőjének
oldalában vezet a Tofana di Mezzo és a Tofana de
Rozes közötti hegyszorosban álló Giuseppi
menedékházhoz. A menedékház óriási sziklatömbök
között épült kevéssel a már nem üzemelő
Cantore menedékház
fölött. Innen egy rendkívül meredek törmeléklejtőn lehet
leereszkedni a Dibona házhoz, a levezető út azonban a
nagyon gondos kiépítésnek köszönhetően könnyen
járható.
Utolsó túranapunkon szikrázó hajnali napsütésre
ébredtünk. Igyekeztünk kihasználni a lehetőséget, hogy
végre egy valóban egésznapos túrára indulhassunk. Tervünk a
Tre Cime környékének alapos bejárása volt a
Toublin torony (2617 m) vagy a Monte Paterno
(2744 m) megmászásával. Misurinából
autóút vezet a Tre Cime déli lábánál
álló Auronzo menedékházhoz. Az
úthasználatért azonban útdíjat kell fizetni, nem is keveset:
18 EURO-t autónként. Úgy döntöttünk, hogy inkább
gyalog megyünk. Utólag kiderült, hogy nem is dönthettünk volna jobban.
Az út olyan meredek volt, hogy kis autónk valószínűleg nem
jutott volna fel a tetejére. De azzal, hogy gyalog indultunk nem vesztettünk sok
időt, ugyanis a legelső kanyarban – anélkül, hogy stoppoltunk volna
– megállt mellettünk egy német mikróbusz és
felajánlotta, hogy felvisz minket. Az Auronzo
menedékháznál hihetetlen mennyiségű turista gyűlt
össze, többségük a 101-es számú úton a Tre
Cime déli oldalában indult kelet felé. Ezt látva úgy
döntöttünk, hogy nyugatról megkerüljük a híres hegyet
és az északi lábánál fordulunk keletre. A Col de
Mezo nyeregig vízszintes sétaúton jutottunk el, ahonnan szép
kilátás nyílik a Tre Cime északi oldalán
fekvő katlanra. Innen ezt a katlant keresztezve folytattuk az utat, közben már
távolról láttuk a Tre Cime menedékház
felé tartó összefüggő "menetoszlopot". El is kerültük a
házat és a Toublin torony felé vettük az
irányt. Arra esélyünk sem volt, hogy a tornyot és a Monte
Paternot egyaránt megmásszuk, ezért a rendkívül
impozáns tornyot csak alulról szemléltük meg, körbejártuk,
majd visszatértünk a menedékházhoz. Ahogy közelítettünk
egyre pontosabban rajzolódott ki előttünk a menedkháztól a
Monte Paterno csúcsához vezető rendkívül
erősen csipkézett gerinc. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy azon a gerinen
vezet az út a csúcsra. Elindultunk felfelé. Az első néhány
lépést követően azonnal alagúthoz értünk. Az
algútat a keskeny hegygerincbe vájták úgy, hogy hol keleti, hol
pedig nyugati irányba néző "ablakokkal" érinti a felszínt. Ezen
az első szakaszon szinte nem is volt szükségünk lámpára, olyan
gyakoriak az ablakok. Az alagút második része egy hosszú egyenes
járat, mely csak két végén érintkezik a felszínnel. Ezt
követően magunk mögött hagytuk az alagutakat, a ferrata
hátralévő része a gerinc bal oldlában vezet felfelé
és 70-80 fokos meredkeségű szakaszokat is tartalmaz. Ezek azonban alaposan
ki vannak építve. Az alagút végétől akár
15 perc alatt is fel lehetne jutni a Monte Paterno oldalában
lévő útelágazáshoz, de ez egy rendkívül
forgalmas út. Itt több türelemre volt szükségünk, mint
erőnlétre. Az útelágazás kb. 80-100 m-rel van a csúcs
alatt. Innen négy út indul, mi északi irányból
érkeztünk. Nyugat felé van a csúcs, ezzel szemben a hegy keleti
irányban lefutó mellékgerincét követhetjük, dél
felé indulva pedig egy rövid "menekülőút" vezet a
Laverado menedékházhoz. A csúcsra vezető út
egy kicsit kellemetlen átlépéssel indul, de utána más technikai
nehézséget nem tartalmaz. Felfelé haldva a törmelékes hegyoldal
meredeksége egyre csökken. A kőbabákkal jelzett út
követése azonban figyelmet igényel, mert az igazi útról
letérő turisták ösvényei félrevezethetnek, a laza
törmelék pedig az útról letérve veszélyes lehet. A
csúcsról gyönyörű kilátás nyílik a
Toublin toronyra, az alattunk lévő menedékházakra
és tengerszemekre
,
valamint a Tre Cime csúcsaira és északi falára
Rövid pihenő után visszaereszkedtünk az elágazáshoz,
lefelé talán még nehezebb volt követni az utat, mint felfelé.
Úgy számoltuk, hogy a keleti gerinc bejárására még lesz
időnk. Ez az útvonal kevésbé volt forgalmas,
kiépített és sétával járható szakszokon haladtunk
fél km-en keresztül. Közben többször visszapillanthatunk a magunk
mögött hagyott csúcsra
.
A második fél km – mely továbbra is a gerincen vezetett – már
nem tartalmazott ferratát. Ezt követően fordulhattunk dél felé, egy
közepesen meredek törmeléklejtőn ereszkedtünk le a gerincről,
melyen jól kijárt csapást tudtunk követni. Végül dél
felől megkerültük a Monte Paternot és a
Laverado menedékház mellett elhaladva érkeztünk
vissza az Auronzo házhoz.
Már csak az 5 km hosszú autóút megtétele maradt hátra. A reggeli feljövetelünk után már nem
is okozott meglepetést, hogy lefelé is akadt önként jelentkező autós arra, hogy levigyen minket a
sopomrónál parkoló autónkig.