Miroc hegység (Szerbia)

A Miroc hegység Jugoszlávia északkeleti határán, a Duna folyam széles kanyarulatában fekszik. A kréta kori kõzetbõl felépülõ mészkõfennsík 300-512 m tengerszint feletti magasságban terül el, mely északon meredek sziklafalakkal támaszkodik a Duna partjára. A hegységet északon és keleten a Duna határolja, nyugati irányban nemkarsztos kõzettömeggel szomszédos, melynek tengerszint feletti magassága kevéssel több, mint a Miroc mészkõtömegéé. Ennek köszönhetõen a területre nyugati irányból számottevõ mennyiségû víz érkezik felszíni vízfolyásokban, melyek a mészkõfelszínt elérve jelentõs kiterjedésû barlangokban nyelõdnek el. A hegység középsõ részét alkotó fennsík jellegû területen töbrök százai figyelhetõk meg, a terület nyugati részét pedig aktív illetve idõszakosan aktív nagy vízhozamú víznyelõk jellemzik. Közülük a legmélyebb a Jama u Lanistu aknabarlang (-272 m), míg a leghosszabb a Buronov Ponor (2400 m).

A barlangi járatok változatos képet mutatnak, a víz által lekerekített falú csatornákat néhol széles tektonikus eredetû hasadékok keresztezik, sok helyen megfigyelhetõ a barlangi patakok hordalékának rétegzõdése, máshol hatalmas sziklaomlásokkal találkozhatunk. A földalatti patak medrek néhol meredeken vezetnek a mélybe, itt a gyors folyású vizek simára koptatják a falakat és semmilyen képzõdmény kialakulását nem engedik, máshol enyhe lejtésû medrekben folyik a víz s közben hatalmas mésztufa padokat épít.

A Miroc karsztja változatosságával egyedülálló karsztmorfológiai jelenséget képez, melynek szpeleológiai kutatását minden magyarázat nélkül elhanyagolták. 1990-ben a belgrádi Egyetemi Barlangkutató és Alpinista Klub (ASAK) módszeres kutatásba kezdett a térségben, a hangsúlyt azokra a nyugati és keleti területekre helyezték, amelyek a karsztos és nemkarsztos kõzetek határain helyezkednek el. Azóta több mint 30 üreget tártak fel. Különlegesen figyelemre méltó a nyugati oldal jelentõs kiterjedésû barlangjainak sora a Kopana Glavica és a Bele Vode között, melyek közül a legjelentõsebbek a Rakin Ponor, a Suvi Ponor, az Ibrin Ponor és a Buronov Ponor. A hegység központi részén jelentõs méretû barlangokat máig nem fedeztek fel, igaz ezek felkutatására mindezidáig nagyobb energiát nem fordítottak, e terület tulajdonképpen teljesen feltáratlan.

Buronov Ponor

A Buronov Ponor völgye a Miroc nyugati régiójának legészakibb völgye. E völgy egy 2 km hosszú idõszakos patakot foglal magába, amely a Buronov Ponorban nyelõdik el. A Buronov Ponor 187 m mély lépcsõzetes barlang, 8 aknával. Aktív idõszakokban a víz teljesen kitölti a bejárathoz közeli kis keresztmetszetû patakmedret, így elérhetetlenné válik a barlang belsõ része. Az év száraz idõszakában a barlang eddig ismert teljes 1950 méteres hossza bejárható. Az elágazásokban nem bõvelkedõ barlang fõ járatai északi, illetve északkeleti irányúak és alakjuknak két alaptípusa van: ovális formájú és kanyon szerû. Ettõl jelentõs eltérés csak a barlang bejárati részein figyelhetõ meg, valamint azokban a termekben, ahol az omlások módosították a járatok alakját.

A meredek törmeléklejtõvel kezdõdõ impozáns méretû bejárati terem magassága befelé haladva folyamatosan csökken, végül egy éles bal kanyar után viszonylag szûk idõszakosan aktív patakmederben folytatódik, melynek neve Északkeleti-folyosó, hossza közel 200 m. Ennek túlnyomó többségét kúszva illetve négykézláb kell megtennünk. Erre a szakaszra az ovális formák jellemzõek, a keresztmetszet félelliptikus, magassága 50-200 cm, szélessége 2-7 m között váltakozik. A patakmeder talaját nemkarsztos szikladarabok és kavicsok alkotják, szinte agyag nélkül. A járatok falán gyakran fésûskagyló lenyomatok találhatók. E szakasz közepén nyílik déli irányban a Rio Bravo hasadék, mely egészen más jellegû. A járat szélessége 4-8 m, s ebben található a barlang legmélyebb – 30 méteres – aknája, melyet kötélhidak sorozatán haladva lehet megközelíteni.

Az Északkeleti-folyósó utolsó negyedétõl kezdve lassan, fokozatosan tágul, s egy lépcsõs 6 m magas mésztufagátnál végzõdik, mely mellett kötélen ereszkedhetünk le. Innentõl Medence-folyosó a járat neve, melynek jellege kezdetben az Északkeleti-folyosóéra hasonlít, késõbb hatalmas leszakadt szikladarabokkal kitöltött teremmé szélesedik. Ez az Omladék-terem. A hatalmas kõtömbök között néhol 5-10 méteres szakadékok vannak, a lefelé mászás nehézsége változó, helyenként kötélen közlekedünk. A terem alját törmelék labirintus alkotja, ezt követõen érkezünk a barlang legmélyebb szakaszába a Rio Negro nevû járatrészbe, amely két tágas járatból áll. Mindkettõ szifonban végzõdik 80 illetve 85 m tengerszint feletti magasságban. Ezek kutatása további jelentõs járatszakaszok feltárásának reményével nem kecsegtet, hiszen a Duna víztükrének átlagos tengerszint feletti magassága 70 m. A Rio Negro kanyon szerû járatai két egymásra merõleges síkban húzódnak, 3-7 m szélesek, s jelentõsen tágította õket az erózió. Falaik simák, fényesek és nagy magasságúak (10-30 m közöttiek). Az Omladék-terem utáni részek talaja és falai agyagréteggel borítottak, amelynek vastagsága általában több mint 1 m. Az agyagkitöltés mellet jelentõs mennyiségû cseppkõ és mésztufa alakzattal is találkozhatunk, álló és függõ cseppkövek alig találhatók, azonban jelentõs felületeket alkotnak a kisebb-nagyobb mésztufa gátak, cseppkõmedencék, s a falak menti cseppkõlefolyások, és zászlók, melyek többsége ma is fejlõdik. A tavas járatrendszer különösen érdekes. A Keleti-tó – melyen gumicsónak segítségével kelhetünk át – egy víztározó, melyet egy mésztufagát zár el, vízszintje az utána lévõ járat vízszintjénél 5 méterrel magasabb. A Nyugati-tó szifonja valószínûleg a Keleti-tó utáni járatokkal áll összeköttetésben.

Suvi Ponor

beszerelési vázlat

A Suvi Ponor Kopan Glavica-tól 2 kilométerre, északkeletre helyezkedik el egy délnyugat felõl érkezõ idõszakos patak által vájt zárt völgyben. A patak a mészkõ és a nemkarsztos térfelszín határán a mederfeneket alkotó sziklatörmelék között nyelõdik el. A barlang 15 m magas bejárata a völgy bezáródásánál, a nyelõponttól kb. fél kilométerrel lejjebb található, 30 m magas sziklafal alján, 420 m tengerszint feletti magasságban. A barlang teljes hossza 930 m, mélysége 133 m.

A barlang járatai két váltakozó repedésrendszer mentén haladnak. Az északnyugat-délkelet irányú járatok keskenyek és magasak, bennük a vetõdési síkok jól kivehetõek, fõleg a barlang mélyebb részeiben, ahol nagy mennyiségû lehullott sziklával találkozhatunk. A keresztezési pontoknál a járatok szélesebbek és termeket alkotnak, leginkább a bejárati részeknél.

A barlang elsõ 200 métere, a tágas Fõ-ág, melynek járatszélessége általában eléri az 5 métert, a magasság a 15 métert, míg a termek átmérõje a 20-30 m. A talajt mészkõ hordalék, patak által beszállított nemkarsztos kavicsok, valamint mennyezetbõl lehullott sziklák borítják. Az idõszakosan aktív járat medencéiben kora tavasszal illetve heves esõzések után összegyûlõ víz kisebb-nagyobb állandó tavakat alkot.

A második terem után, egy 17 méteres akna következik, ennek alján rakta le a patak a legtöbb hordalékot és kavicsot. Itt lép a barlang járható méretû üregeibe az elsõ állandóan aktív patak. A továbbvezetõ járatot kis híján lezárja a mésztufa lerakódás, valamint az idegen eredetû hordalék. A Fõ-ág egy 35 méter mély lépcsõs aknával végzõdik, amelyet mésztufa teraszok osztanak tagokra. Az akna egy délnyugatról északkelet felé tartó patakmederbe vezet.

Az elágazástól a folyón lefelé indulva a Széles-folyosó mintegy 10 m szélességû járata következik, melynek alját vastag agyagréteg, apró kavics és hatalmas lehullott sziklák borítják, valamint mésztufa gátak a járat közepén és oldalfalain egyaránt. A patak a sziklák között hol eltûnik, hol pedig ismét kibukkan. A kezdetben 15 métert is meghaladó járatmagasság folyamatosan csökken a folyón lefelé haladva. 120 méterrel késõbb egy sáros gödör megállít minket 133 méteres mélységnél. Ez a barlang végpontja.

Az akna aljától ellenkezõ irányban – folyással szemben – haladva a Széles-folyosó 50 m után hirtelen végzõdik. 8-10 m magasságban megközelíthetetlennek látszó üreg nyílik, amely a bejárata egy 2 m magas szálkõben vezetõ járatnak. Ez a Felsõ-folyosónak nevezett járat valószínûleg azokat a vizeket vezeti ide, amelyek a barlang bejárata elõtt a mederfeneket alkotó kõzet repedésein keresztül nyelõdnek el. A lassan emelkedõ folyosót 70 méteren át követhetjük, ahol egy hasadék keresztezi. A járatot lehullott sziklák töltik ki szinte teljesen, melyek között óvatosan tovább közlekedhetünk. Innen egy meredek, oldaljárat visz tovább délnyugat felé, harminc métert emelkedve, ahol agyag, hordalék és kavicsok zárják le. A Felsõ-folyosó az oldaljárataival együtt a barlang genetikailag legfiatalabb tagja.

A Faca Shora barlang bejárása

beszerelési vázlat A barlang bejáratánál lévõ hatalmas sziklatömbök között ereszkedünk lefelé kezdetben kötél nélkül. Hamarosan jobboldalon, a sziklatömbök között 10 m mély akna nyílik. Ennek beszállásánál lévõ nitt teljesen használhatatlan, azonban a sziklatömbök között találhatunk olyat, amely természetes kikötési pont létesítésére alkalmas. (Azért ide be lehetne ütni még egy nittet.) Továbbindulva elnyúlt alakú terembe érkezünk, melynek baloldalán folytatódik tovább a végpont felé vezetõ patakmeder. Itt néhány lépés után egy letöréshez érkezünk, melynek tetején szintén nincs nitt, de természetes kikötéseket könnyen találhatunk. A letörés elsõ tagja 8, második tagja 5 m mély, köztük kb. 10 m-t teszünk meg kisebb – egy-egy méteres – letöréseken. Ezek a letörések enyhén kitett szabad mászásokkal kötél nélkül is leküzdhetõk. (Az elsõ letörésnél vízszintesen elõremászhatunk egy szemben induló szintén lefelé tartó hasadékba, mely másik aknához vezet, ezt a részt azonban mi nem jártuk be.) A letörések után tovább követjük lefelé a víz útját, mely újabb aknához vezet, aminek méreteit a rendkívül erõs visszhang is sejteni engedi.

Szerbia legmélyebb barlangi aknájába fogunk leereszkedni. Az akna beszállása elõtt a járat élesen balra, majd azonnal jobbra kanyarodik. A jobbkanyar külsõ ívén lévõ hatalmas kõoszlopról indíthatjuk a kötelet az aknába, melyhez a balkanyar elõtt, a bal falban lévõ fûzõlyukból építhetünk ki bevezetõszárat. Az aknában kb. 4 m mélyen van egy viszonylag jó állapotban lévõ nitt melybõl 13 m-t ereszkedve érkezünk ennek az aknatagnak az aljára. Most tulajdonképpen a következõ akna meanderes bevágódásában vagyunk, amelynek beszállásához egy kisebb letörés után jutunk. Itt a jobbfalban van egy használható állapotú nitt, aztán néhány méterrel lejjebb egy kevésbé jó. Csupán ebbõl a két nittbõl beleereszkedni az alattunk lévõ 60 m-es aknába nem túl jó érzés. Ugyan lebiztosíthatjuk õket két fûzõlyukból (elsõt közvetlenül az elõzõ ereszkedés alatt az akna fenekén találjuk, a másikat pedig 4 m-rel elõrébb, de vele közel egy magasságban a jobboldali falban), de ezek teherbírása is meglehetõsen kétséges (az ilyet hívják placebó kikötésnek), úgyhogy itt mindenképpen további nittek beütésére lenne szükség.

Kb. 20 m ereszkedés után bal kéz felé a függõlegesen lelógó kötéltõl kb. 5 m távolságra kõhíd ível át az aknán. Ezt kell használnunk megosztásnak, hogy tovább ereszkedhessünk az akna aljáig. Ha a kõhíd magasságáig leereszkednünk, akkor onnan szinte lehetetlen ingázással elérni a hidat, ezért már 5-6 m-rel magasabbról folyamatosan balra tartva próbáljuk megközelíteni. A kõhíd kb. 3 m hosszú, 1,5 m magas, 50 cm széles, a megosztás kiépítéséhez minimum 5-6 m hevederre lesz szükségünk. Ha ezen túl vagyunk, akkor innen már kényelmesen ereszkedhetünk az akna aljáig, mely ottjártunkig a barlang végpontja is volt.

Az utolsó aknában való ereszkedés idõigénye és a barlang alacsony hõmérséklete miatt a lent várakozók a végponti hasadékban való továbbjutással próbálkoztak. Ez nem is igényelt túl nagy erõfeszítést. Az ismeretlen járatba elõször Takáts Pál, majd Hûvös András lépett. Néhány méter szûk vízszintes hasadékban való kúszás után a járat ismét szélesedni és lejteni kezdett, majd egy akna tetejébe torkollott. A ledobált kövek néhányszor megpattanva szabadeséses szakaszokkal zuhantak lefelé. Kötelünk azonban nem volt a további ereszkedéshez, ezért vissza kellett fordulnunk. Azóta a minket vendégül látó és a területet kutató belgrádi ASAK csoport tagjai további 2 leszállással elérték a barlangban a karsztvíz szintjét, az új járatok térképezése is megkezdõdött, a becslések szerint Szerbia legmélyebb barlangja lesz a Faca Shora.

© Szabó Bors

Köszönet
Jelena Calic Ljubojevicnek
és Vladimir Ljubojevicnek
a túrák megszervezésében és lebonyolításában
nyújtott segítségükért.

Espacialy Thanks
to Jelena Calic Ljubojevic
and Vladimir Ljubojevic
for organization and guiding the trip.


Felhasznált irodalom: © Milena Zlokolica, Mihajlo Mandic, Vladimir Ljubojevic: Some Significant Caves at the Western Rim of Miroc Karst, 1996
Résztvevõk:
 
2000. június 9-15.

Chikán Gábor
Dobó Barna
Fodor Illés
Gizúr Krisztián
Hajnal Ágnes
Kovács Krisztián

Mikic, Djordje
Nagy Balázs
Nagy Géza
Németh Ákos
Somogyi László
Sorecz Éva
Szabó Ágnes

Szabó Bors
Szabó Zoltán
Széles László
Takáts Pál
Varsányi Zoltán
Verespusztai Gábor
 
2002. május 1-5.

Balogh András
Hajnal Ágnes
Hûvös András
Matusinka Krisztián

Mikic, Djordje
Pépp Csilla
Seres Anikó
Szabó Bors
Szabó Zoltán

Széles László
Takáts Pál
Tegzes András
Tegzes Zoltán

Utolsó módosítás: 2003.02.05.