A barlangi járatok változatos képet mutatnak, a víz által lekerekített falú csatornákat néhol széles tektonikus eredetû hasadékok keresztezik, sok helyen megfigyelhetõ a barlangi patakok hordalékának rétegzõdése, máshol hatalmas sziklaomlásokkal találkozhatunk. A földalatti patak medrek néhol meredeken vezetnek a mélybe, itt a gyors folyású vizek simára koptatják a falakat és semmilyen képzõdmény kialakulását nem engedik, máshol enyhe lejtésû medrekben folyik a víz s közben hatalmas mésztufa padokat épít.
A Miroc karsztja változatosságával egyedülálló karsztmorfológiai jelenséget képez, melynek szpeleológiai kutatását minden magyarázat nélkül elhanyagolták. 1990-ben a belgrádi Egyetemi Barlangkutató és Alpinista Klub (ASAK) módszeres kutatásba kezdett a térségben, a hangsúlyt azokra a nyugati és keleti területekre helyezték, amelyek a karsztos és nemkarsztos kõzetek határain helyezkednek el. Azóta több mint 30 üreget tártak fel. Különlegesen figyelemre méltó a nyugati oldal jelentõs kiterjedésû barlangjainak sora a Kopana Glavica és a Bele Vode között, melyek közül a legjelentõsebbek a Rakin Ponor, a Suvi Ponor, az Ibrin Ponor és a Buronov Ponor. A hegység központi részén jelentõs méretû barlangokat máig nem fedeztek fel, igaz ezek felkutatására mindezidáig nagyobb energiát nem fordítottak, e terület tulajdonképpen teljesen feltáratlan.
Buronov Ponor
A Buronov Ponor völgye a Miroc
nyugati régiójának legészakibb völgye. E völgy egy
2 km hosszú idõszakos patakot foglal magába, amely a
Buronov Ponorban nyelõdik el.
A Buronov Ponor 187 m mély lépcsõzetes
barlang, 8 aknával. Aktív idõszakokban a víz teljesen kitölti a
bejárathoz közeli kis keresztmetszetû patakmedret, így
elérhetetlenné válik a barlang belsõ része. Az év
száraz idõszakában a barlang eddig ismert teljes 1950 méteres
hossza bejárható. Az elágazásokban nem bõvelkedõ barlang
fõ járatai északi, illetve északkeleti irányúak és
alakjuknak két alaptípusa van: ovális formájú és kanyon
szerû. Ettõl jelentõs eltérés csak a barlang bejárati
részein figyelhetõ meg, valamint azokban a termekben, ahol az omlások
módosították a járatok alakját.
A meredek törmeléklejtõvel kezdõdõ impozáns
méretû bejárati terem magassága befelé haladva folyamatosan
csökken, végül egy éles bal kanyar után viszonylag szûk
idõszakosan aktív patakmederben folytatódik, melynek neve
Északkeleti-folyosó,
hossza közel 200 m. Ennek túlnyomó többségét
kúszva illetve négykézláb kell megtennünk. Erre a szakaszra az
ovális formák jellemzõek, a keresztmetszet félelliptikus,
magassága 50-200 cm, szélessége 2-7 m között
váltakozik. A patakmeder talaját nemkarsztos szikladarabok és kavicsok
alkotják, szinte agyag nélkül. A járatok falán gyakran
fésûskagyló lenyomatok találhatók. E szakasz közepén
nyílik déli irányban a Rio Bravo hasadék,
mely egészen más jellegû. A járat szélessége 4-8 m, s
ebben található a barlang legmélyebb – 30 méteres –
aknája, melyet kötélhidak sorozatán haladva lehet
megközelíteni.
Az Északkeleti-folyósó utolsó
negyedétõl kezdve lassan, fokozatosan tágul, s egy lépcsõs
6 m magas mésztufagátnál végzõdik, mely mellett
kötélen ereszkedhetünk le. Innentõl
Medence-folyosó a járat neve, melynek jellege
kezdetben az Északkeleti-folyosóéra
hasonlít, késõbb hatalmas leszakadt szikladarabokkal
kitöltött teremmé szélesedik. Ez az
Omladék-terem. A hatalmas
kõtömbök között néhol 5-10 méteres szakadékok
vannak, a lefelé mászás nehézsége változó,
helyenként kötélen közlekedünk. A terem alját
törmelék labirintus alkotja, ezt követõen érkezünk a barlang
legmélyebb szakaszába a Rio Negro nevû
járatrészbe, amely két tágas járatból áll.
Mindkettõ szifonban végzõdik 80 illetve 85 m tengerszint feletti
magasságban. Ezek kutatása további jelentõs járatszakaszok
feltárásának reményével nem kecsegtet, hiszen a
Duna víztükrének átlagos tengerszint
feletti magassága 70 m. A Rio Negro kanyon szerû
járatai két egymásra merõleges síkban húzódnak,
3-7 m szélesek, s jelentõsen tágította õket az
erózió. Falaik simák, fényesek és nagy
magasságúak (10-30 m közöttiek). Az
Omladék-terem utáni részek talaja és
falai agyagréteggel borítottak, amelynek vastagsága általában
több mint 1 m. Az agyagkitöltés mellet jelentõs mennyiségû
cseppkõ és mésztufa alakzattal is találkozhatunk, álló
és függõ cseppkövek alig találhatók, azonban jelentõs
felületeket alkotnak a kisebb-nagyobb mésztufa gátak,
cseppkõmedencék, s a falak menti cseppkõlefolyások, és
zászlók, melyek többsége ma is fejlõdik.
A tavas járatrendszer különösen érdekes. A
Keleti-tó – melyen gumicsónak
segítségével kelhetünk át
– egy víztározó, melyet egy mésztufagát zár el,
vízszintje az utána lévõ járat
vízszintjénél 5 méterrel magasabb. A
Nyugati-tó szifonja valószínûleg a
Keleti-tó utáni járatokkal áll
összeköttetésben.
Suvi Ponor
A Suvi Ponor Kopan Glavica-tól 2 kilométerre, északkeletre helyezkedik el egy délnyugat felõl érkezõ idõszakos patak által vájt zárt völgyben. A patak a mészkõ és a nemkarsztos térfelszín határán a mederfeneket alkotó sziklatörmelék között nyelõdik el. A barlang 15 m magas bejárata a völgy bezáródásánál, a nyelõponttól kb. fél kilométerrel lejjebb található, 30 m magas sziklafal alján, 420 m tengerszint feletti magasságban. A barlang teljes hossza 930 m, mélysége 133 m.
A barlang járatai két váltakozó repedésrendszer mentén haladnak. Az északnyugat-délkelet irányú járatok keskenyek és magasak, bennük a vetõdési síkok jól kivehetõek, fõleg a barlang mélyebb részeiben, ahol nagy mennyiségû lehullott sziklával találkozhatunk. A keresztezési pontoknál a járatok szélesebbek és termeket alkotnak, leginkább a bejárati részeknél.
A barlang elsõ 200 métere, a tágas Fõ-ág, melynek járatszélessége általában eléri az 5 métert, a magasság a 15 métert, míg a termek átmérõje a 20-30 m. A talajt mészkõ hordalék, patak által beszállított nemkarsztos kavicsok, valamint mennyezetbõl lehullott sziklák borítják. Az idõszakosan aktív járat medencéiben kora tavasszal illetve heves esõzések után összegyûlõ víz kisebb-nagyobb állandó tavakat alkot.
A második terem után, egy 17 méteres akna következik, ennek alján rakta le a patak a legtöbb hordalékot és kavicsot. Itt lép a barlang járható méretû üregeibe az elsõ állandóan aktív patak. A továbbvezetõ járatot kis híján lezárja a mésztufa lerakódás, valamint az idegen eredetû hordalék. A Fõ-ág egy 35 méter mély lépcsõs aknával végzõdik, amelyet mésztufa teraszok osztanak tagokra. Az akna egy délnyugatról északkelet felé tartó patakmederbe vezet.
Az elágazástól a folyón lefelé indulva a Széles-folyosó mintegy 10 m szélességû járata következik, melynek alját vastag agyagréteg, apró kavics és hatalmas lehullott sziklák borítják, valamint mésztufa gátak a járat közepén és oldalfalain egyaránt. A patak a sziklák között hol eltûnik, hol pedig ismét kibukkan. A kezdetben 15 métert is meghaladó járatmagasság folyamatosan csökken a folyón lefelé haladva. 120 méterrel késõbb egy sáros gödör megállít minket 133 méteres mélységnél. Ez a barlang végpontja.
Az akna aljától ellenkezõ irányban – folyással szemben – haladva a Széles-folyosó 50 m után hirtelen végzõdik. 8-10 m magasságban megközelíthetetlennek látszó üreg nyílik, amely a bejárata egy 2 m magas szálkõben vezetõ járatnak. Ez a Felsõ-folyosónak nevezett járat valószínûleg azokat a vizeket vezeti ide, amelyek a barlang bejárata elõtt a mederfeneket alkotó kõzet repedésein keresztül nyelõdnek el. A lassan emelkedõ folyosót 70 méteren át követhetjük, ahol egy hasadék keresztezi. A járatot lehullott sziklák töltik ki szinte teljesen, melyek között óvatosan tovább közlekedhetünk. Innen egy meredek, oldaljárat visz tovább délnyugat felé, harminc métert emelkedve, ahol agyag, hordalék és kavicsok zárják le. A Felsõ-folyosó az oldaljárataival együtt a barlang genetikailag legfiatalabb tagja.
A Faca Shora barlang bejárása 
A barlang bejáratánál lévõ hatalmas sziklatömbök
között ereszkedünk lefelé kezdetben kötél nélkül.
Hamarosan jobboldalon, a sziklatömbök között 10 m mély akna
nyílik. Ennek beszállásánál lévõ nitt teljesen
használhatatlan, azonban a sziklatömbök között találhatunk olyat,
amely természetes kikötési pont létesítésére alkalmas.
(Azért ide be lehetne ütni még egy nittet.) Továbbindulva elnyúlt
alakú terembe érkezünk, melynek baloldalán folytatódik
tovább a végpont felé vezetõ patakmeder. Itt néhány
lépés után egy letöréshez érkezünk, melynek
tetején szintén nincs nitt, de természetes kikötéseket könnyen
találhatunk. A letörés elsõ tagja 8, második tagja 5 m
mély, köztük kb. 10 m-t teszünk meg kisebb – egy-egy méteres
– letöréseken. Ezek a letörések enyhén kitett szabad
mászásokkal kötél nélkül is leküzdhetõk. (Az
elsõ letörésnél vízszintesen elõremászhatunk egy
szemben induló szintén lefelé tartó hasadékba, mely másik
aknához vezet, ezt a részt azonban mi nem jártuk be.) A letörések
után tovább követjük lefelé a víz útját, mely
újabb aknához vezet, aminek méreteit a rendkívül erõs
visszhang is sejteni engedi.
Szerbia legmélyebb barlangi aknájába fogunk leereszkedni. Az akna beszállása elõtt a járat élesen balra, majd azonnal jobbra kanyarodik. A jobbkanyar külsõ ívén lévõ hatalmas kõoszlopról indíthatjuk a kötelet az aknába, melyhez a balkanyar elõtt, a bal falban lévõ fûzõlyukból építhetünk ki bevezetõszárat. Az aknában kb. 4 m mélyen van egy viszonylag jó állapotban lévõ nitt melybõl 13 m-t ereszkedve érkezünk ennek az aknatagnak az aljára. Most tulajdonképpen a következõ akna meanderes bevágódásában vagyunk, amelynek beszállásához egy kisebb letörés után jutunk. Itt a jobbfalban van egy használható állapotú nitt, aztán néhány méterrel lejjebb egy kevésbé jó. Csupán ebbõl a két nittbõl beleereszkedni az alattunk lévõ 60 m-es aknába nem túl jó érzés. Ugyan lebiztosíthatjuk õket két fûzõlyukból (elsõt közvetlenül az elõzõ ereszkedés alatt az akna fenekén találjuk, a másikat pedig 4 m-rel elõrébb, de vele közel egy magasságban a jobboldali falban), de ezek teherbírása is meglehetõsen kétséges (az ilyet hívják placebó kikötésnek), úgyhogy itt mindenképpen további nittek beütésére lenne szükség.
Kb. 20 m ereszkedés után bal kéz felé a függõlegesen lelógó kötéltõl kb. 5 m távolságra kõhíd ível át az aknán. Ezt kell használnunk megosztásnak, hogy tovább ereszkedhessünk az akna aljáig. Ha a kõhíd magasságáig leereszkednünk, akkor onnan szinte lehetetlen ingázással elérni a hidat, ezért már 5-6 m-rel magasabbról folyamatosan balra tartva próbáljuk megközelíteni. A kõhíd kb. 3 m hosszú, 1,5 m magas, 50 cm széles, a megosztás kiépítéséhez minimum 5-6 m hevederre lesz szükségünk. Ha ezen túl vagyunk, akkor innen már kényelmesen ereszkedhetünk az akna aljáig, mely ottjártunkig a barlang végpontja is volt.
Az utolsó aknában való ereszkedés idõigénye és a barlang alacsony hõmérséklete miatt a lent várakozók a végponti hasadékban való továbbjutással próbálkoztak. Ez nem is igényelt túl nagy erõfeszítést. Az ismeretlen járatba elõször Takáts Pál, majd Hûvös András lépett. Néhány méter szûk vízszintes hasadékban való kúszás után a járat ismét szélesedni és lejteni kezdett, majd egy akna tetejébe torkollott. A ledobált kövek néhányszor megpattanva szabadeséses szakaszokkal zuhantak lefelé. Kötelünk azonban nem volt a további ereszkedéshez, ezért vissza kellett fordulnunk. Azóta a minket vendégül látó és a területet kutató belgrádi ASAK csoport tagjai további 2 leszállással elérték a barlangban a karsztvíz szintjét, az új járatok térképezése is megkezdõdött, a becslések szerint Szerbia legmélyebb barlangja lesz a Faca Shora.
