A hegység északi részén – a Balnsko, Ostrov, Holštein és Sloup községek által határolt területen – húzódik Csehország legnagyobb barlangrendszere az Amatõr-barlang. Az óriási, számos bejárattal rendelkezõ aktív patakos rendszert szifonok sorozata tagolja. A rendszer kutatástörténetét számos – árvíz okozta – halálos baleset osztja szakaszokra. Ezeket a baleseteket követõen a kommunista kormányzat a barlangászok számára a kutatást, sõt a rendszerben való túrázást is megtiltotta, a feltárással pedig az Akadémiát bízta meg. Az Akadémia mérnökei bányászati módszerekkel igyekeztek eredményt elérni, munkájuk nyomát sok helyen láthatjuk mesterséges tárók és aknavágatok formájában, mely a rendszer bizonyos részeinek megközelítését kétségtelenül segíti. A brnoi barlangászok sem adták fel terveiket. Titokban folytatták kutatási munkájukat, igaz kis létszámmal, de nem kevés eredménnyel. A rendszer fõágába való bejutás – a Cigány-nyelõnél – a barlangászok számára sikerült hamarabb, ezen siker emlékére nevezték el a barlangot Amatõr-barlangnak.

Az Amatõr-rendszert több kisebb felszíni vízfolyás mellett elsõsorban a Bílá voda patak táplálja, melynek vize a Holštein község melletti Nová Rasovna nyelõben lép a felszín alá, ahol 70 méter mély lépcsõs aknarendszeren keresztül zúdul le földalatti medrébe tonnás köveket és több méteres fatörzsdarabokat görgetve magával. Ezen az aknarendszeren még a legaszályosabb idõben sem lehet leereszkedni, az egymásra halmozott labilis hordalék között életveszélyes közlekedni. A mai nyelõtõl alig ötven méterre nyíló inaktív aknán keresztül azonban megközelíthetõ a rendszernek ez a része is. A vízszintes járatszintet elérve a patakban gázolhatunk tovább, de alig 100 méter megtétele után szifon zárja le a járatot.

A Bílá voda földalatti medrének következõ szakasza a Cigány-nyelõn keresztül közelíthetõ meg. A bejárat könnyen megtalálható, egy szántóföld közepén lévõ facsoportban lévõ töbörbõl nyílik. A természetes bejárat a töbör melletti régi nyelõ, ezen keresztül fedezték fel a fõágat.  A töbör aljából függõleges mesterséges akna nyílik, mely kútgyûrûkkel van kirakva. Belsejében 116 létrafok vezet lefelé. Az aknán leérve kis terembe érünk, melynek másik oldalán újabb kútgyûrûs akna (46 fok) indul kb. 70°-os lejtésben, melyet újabb kis természetes terem és még egy létrás akna követ (42 fok). Ekkor valóban elérjük a természetes járatokat és további néhány méter létra után a patak szintjét is. Innen mindkét irányban a járat teljes szélességét a patakmeder alkotja, a 4-5°-os vízben gázolva folytathatjuk a túrát. A rövidebb és sekélyebb vizû szakasz a folyás irányában van. Erre cseppkõ szinte egyáltalán nincs, áradáskor a hordalék minden képzõdményt szétver és elsodor. A befoglaló kõzet sötét szürke devon mészkõ, a fõte tükörsimára polírozott, a mederben az árhullám levonulásakor a patak által hátrahagyott karsztos és nem karsztos eredetû kavics és kõtörmelék. A járat magassága másfél méter körüli, a két métert nagyon ritkán éri el, szélessége azonban helyenként a tíz métert is meghaladja. A szifonokra is ez jellemzõ, általában laposak és szélesek. Magasabb vízállásnál a tájékozódás igen nehéz, a párában a széles járatoknak az irányát legfeljebb a víz sodrási irány alapján lehet megállapítani. A folyásiránnyal szemben haladva elõször hasonló jellegû, de mélyebb vizû szakaszon kell végighaladni, ezt követõen azonban a patakszint fölötti járatszintbe is fel lehet jutni, ami képzõdményekben gazdag, álló- és függõcseppkövek, oszlopok zászlók, lefolyások díszítik. Itt már a termek mérete is jelentõsebb. A közlekedés azonban itt sem veszélytelen a meredek lejtõket nedves, csúszós agyag borítja. A járat végét itt is szifon zárja le, mely a C13-ba vezet.