Pádis

Az Elveszett Világ (Lumea Pierdutâ)

Iker-zsomboly (Avenul Gemânata), 1999. augusztus

Fekete-zsomboly (Avenul Negru), 1999. augusztus

A Csodavár (Cetâtile Ponorului) környéke

Porcika-zsomboly (Avenul Bortig), 1999. augusztus

Hamlet-barlang (Pestera Câput), 2000. augusztus

A Bársza-katlan (Groapa de la Barsa)

Zapogye-barlang (Pestera Zâpodie) 2000. augusztus

Fekete-barlang (Pestera Negrâ)

Bársza-jégbarlang (Ghetarul Barsa) 2000. augusztus

Az Aranyosfõ-katlan (Ocoale-Scãrisoara)

Zgurestyi-jégbarlang (Ghetarul Zgurãsti) 2000. augusztus

A barlang beszerelését a meredekebb oldalon kezdjük (

), a bevezetõszár az akna mellett álló fákról indítható. A 2-3 m hosszú 45 fokos földrézsû alatt már szálkõ található, itt az elsõ nitt, amelybõl egyenesen lefelé ereszkedve könnyen megtalálhatjuk a többit is. Az utolsó megosztásnál két dûbel is van, ezek közül az alsót használva kevésbé fekszik fel a kötél. 45-50 m mélyen érjük el az erdészet által a zsombolyba szórt óriási fenyõtörzsek közül a legmagasabbra nyúlókat. Innentõl ezek mellett és között ereszkedünk, kezdetben könnyedén kerülgetve a szálfákat, lejjebb egyre több figyelmet fordítva rájuk. Kb. 57 m mélységben az egyik vastag törzset, mely mélyen a törmelék közé fúródik használhatjuk megosztásként. Az innen a patak szintjéig tartó utolsó kötélszakasz nagy óvatosságot és figyelmet igényel. Az akár 15 m hosszú, tonnás gerendák között rövidebb törzstöredékek és kisebb-nagyobb szikladarabok laza halmazán kell ereszkedjünk. Igyekezzünk nagyobb részt a kötelet terhelni, a törmelékre csak óvatosan támaszkodjunk! Nagyon ajánlatos, hogy ezen a szakaszon csak akkor induljunk el, ha az alattunk lévõ ember már eltávolodott az akna aljától. Kifelé menet pedig arra ügyeljünk, hogy a magunk mögött hagyott kötél ne akadjon rá a fákra!

A patakot elérve a slószokat nyugodtan levehetjük. A barlang további részét két patakmeder, az õket összekötõ rövid száraz járat és néhány rövid mellékág alkotja. Ha a patakok nincsenek megáradva, akkor csak néhány helyen kell csizmaszárnál mélyebb vízbe lépnünk, általában sekély a víz, ahol pedig mélyebb ott viszonylag könnyen mászhatunk a patak szintje felett.

Az aknától a víz folyásával megegyezõ irányba indulva néhány beszorult rövidebb gerendán kell átmásznunk. Ezt követõen kissé kitágul a járat, s innen indul balra hátrafelé az a száraz hasadék, mely a másik patak felé vezet. Elõször azonban célszerû az itteni patakot követni, hiszen itt végig száraz lábbal közlekedhetünk. A meder enyhén lejt, a folyosó kicsit szûkül, majd ismét kiszélesedik, s megérkezünk a Magas-terembe. Itt a mennyezet csak a legerõsebb fényû elektromos lámpákkal világítható meg. Különösebb nehézségek nélkül követhetjük tovább a patak folyását, majd egy kisebb lemászást követõen az egyre laposodó járat váratlanul széles szifonban végzõdik. Visszafordulunk a bejárati akna felé, de az azt megelõzõ teremben a jobbra induló hasadékon folytatjuk utunkat, mely kezdetben meredeken emelkedik. Néhány perccel késõbb kis terembe érkezünk, ahol baloldalon kis tavacskából vehetünk ivóvizet. Itt már nem hallatszik a patak zúgása. A járat innentõl szinte vízszintesen halad, majd lejteni kezd, végül a másik oldalhoz hasonló meredekséggel éri el a Fekete-zsomboly patakmedrét az Összefolyás-teremben.

Mielõtt továbbindulnánk érdemes bemászni egy balra induló szûk és alig 10 m hosszan járható oldalágba. A két patak közül elõször a baloldali mentén indulunk. Ez a járat már kezdetben is viszonylag meredeken emelkedik. 40-50 m megtétele után balra látványos száraz oldalág indul, mely kb. 50 m hosszú. Valamivel elõrébb a folyosó jobb oldalán indul egy kürtõ, mely kezdetben könnyen mászható, azonban 10 m magasságból sem látszik a teteje. A patakot továbbkövetve a járat meanderré szûkül. Általában itt sem okoz különösebb nehézséget a víz felett való mászás, bár akad egy-egy kitettebb pont. Ebben az ágban erõs a mészkiválás, sok fehér mésztufa felülettel találkozunk, melyek gyakran körbeágyazzák a sötét színû hordalékkõzetet. Helyenként laza mésziszap is elõfordul. A járat végül meredeken kezd emelkedni, s egy vízeséshez érünk, melyen csak olyan áron juthatunk át, hogy tetõtõl talpig vizesek leszünk, s azt követõen is csak rövid szakaszon követhetjük tovább a járatot. Térjünk tehát vissza az Összefolyás-teremhez és induljunk a másik irányba. Itt a víz alacsony vízállásnál is térdig érhet, és a járat szélessége miatt csak egyfalas mászásokkal kerülhetjük a vízbelépést, ami sokszor nem könnyû és mindenképpen lassú, így esetleg érdemes belegázolni a vízbe. A járat szélessége kezdetben változó, néhol teremmé szélesedik, máshol összeszûkül. Az egyik ilyen teremben magas inaktív cseppkõlefolyás látható jobbra. Késõbb a folyosó egyre inkább szûkül, a patak fölé beszorult köveken mászhatunk elõre, végül szûkülethez érünk, melyen baloldalon viszonylag könnyen átjuthatunk. A patak szûk mederben folyik, valamivel magasabban szélesebb helyen mászhatunk. A továbbhaladást egy kisebb felmászás is lassítja, ezt a mászást benthagyott pruszikzsinór segíti. (Érdemes vinni egy kapaszkodókötelet, hátha nincs benn a zsinór.) Innentõl a járat lassan tágul, majd egy éles jobbkanyar után beszorult fatörzsekbõl álló gát zárja el az utat. Innen már nem lehet túl messze a Fekete-zsomboly aknája, a hordalék nyilván onnan származik. Az átjutás habár nem tûnik lehetetlennek, meglehetõsen veszélyes. Említést érdemel még a baloldali fal óriási méretû szintén inaktív cseppkõlefolyása.

Az eddig bejárt úton visszatérve a bejárati aknához, (A száraz összekötõ járat megtalálását kõbaba segíti.) folyásiránnyal szemben is megkisérelhetjük az elõrejutást, de a víz itt meglehetõsen mély, a felette való elmászás pedig nem könnyû. A járat kb. 50-60 méter után szifonban végzõdik, itt jelenik meg az Összefolyás-teremben eltûnõ víz.

Az akna déli oldala enyhe lejtõn könnyen megközelíthetõ, de itt a zsomboly fala laza, mohával fedett, beszálláshoz az északi oldal alkalmasabb, ahol a szálkõ fal szinte függõlegesen éri el a felszínt. Ott az akna peremén álló fát (

) használhatjuk természetes kikötésként, melyhez egy másik fától kb. 6 m bevezetõ szár köthetõ. A fáról beereszkedve -6 m körül könnyen megtalálható az elsõ nitt, ebbõl továbbereszkedve azonban a kötél felfekszik a falra. További 11 m ereszkedés után keskeny, lejtõs párkányhoz érünk, mellyel szembe fordulva, tõle balra találjuk a következõ nittet. Ebbõl már az akna aljáig ereszkedhetünk,

melyet egész évben hó fed. Forduljunk a hólejtõvel szembe, majd jobbra, végül menjünk a most velünk szemközt lévõ falhoz. A fentrõl szinte függõlegesen érkezõ fal itt aláhajlik, az áthajlás peremén pedig két sziklaszög van beütve, ezek valamelyikébe beleköthetjük a kötelet. Az áthajlás alá bújva néhány méterrel beljebb egy ablakon át kilátunk a bejárati aknába. Itt már nem hó, hanem jég alkotja a talajt. Az ablak mellett a mennyezetben van egy nitt, ebbõl tudunk a jéglejtõn leereszkedni. Az ereszkedést egészen a jobb oldalon kezdjük, ahol a mennyezet egészen alacsony. Ha nem itt ereszkedünk, a jégen akkor is ide fogunk becsúszni, ezt kerülhetjük el azzal, hogy eleve itt indulunk. A jégfal meredeksége változó. Kezdetben egészen enyhén lejt, – itt érdemes a mennyezet barázdáiban ülõ jégkristályokat megfigyelni, – majd egy hosszabb függõlegeshez közeli szakasz következik. Ennek alján kis teraszra érkezünk, melynek közepén néhány jégoszlop ál. Ezek jobboldalán fojtatjuk tovább az ereszkedést. Ismét egy meredekebb szakasz jön, majd újabb kis terasz, s innen már csak egy rövid lejtõ van hátra. A terem fenekét részben jég, részben kõtörmelék borítja, de ezek egy részét is vékony jéghártya fedi. A jégfal alatt jópár méter hosszú jégalagút található, ide érdemes bekúszni, mert a lámpa fénye átvilágítja a vastag jégréteget, ami kívülrõl nézve igen látványos. A terem hasadékká szûkülve végzõdik, melynek mentén egy darabig könnyedén felmászhatunk. Kifelé menet ügyeljünk arra, hogy a kötél végén ne legyen csomó, mert az könnyen beszorul a jég és a fal közé. A barlang meglehetõsen hideg, viszont tiszta, ezért esetleg érdemes gumicsizma helyett bakancsot használni. A jégen való ereszkedéshez pedig jól jöhet egy üres bag, így hanyatt fekve csúszhatunk le a jégfalon.

Pádis barlangjainak túlnyomó többsége árvízveszélyes, ennek legmegdöbbentõbb nyomait a Hamlet-barlangban találhatjuk meg. A barlang bejárata egy széles patakot vezet a mészkõtömeg belsejébe. Baloldalt a mederfeneket simára koptatott szálkõ felület alkotja, jelezve, hogy alkalmanként nagyobb vízmennyiség folyik itt. A patak egy lépcsõs vízeséssel lép a barlangba, de itt még egy kerülõ járatot használva száraz lábbal közlekedhetünk. A bejárati terem és az azt követõ barlangrész egészen az akna aljáig rengeteg nittet tartalmaz, a kötélvezetést mindenki saját ízlése, illetve a vízmennyiség függvényében alakíthatja, ezért a dûbelek pontos helyét a továbbiakban nem részletezzük. A vízesésektõl jobbra a lejtõn felmászva egy nagy kõtömbrõl indíthatjuk a bevezetõszárat. Innen bal kéz felé indul egy vízszintes járat, mely a vízesések mögé vezet, egy hatalmas sziklát megkerülve. Ezen végigsétálva egy következõ terembe érünk, lábunk alatt 8 méter mélyen folyik a patak. Dûbeleket a jobboldali falban, egy sziklaél mögött találunk. Néhány rövid kötélhíd után egy víz vájta üstben pihenhetünk meg. Itt az alattunk lévõ terem összeszûkül, a késõbb aknává mélyülõ hasadékban további kötélhidakkal haladhatunk elõre a következõ vízesés felett. 5-6 métert elõremászva már annyira eltávolodtunk a vízeséstõl, hogy kis vízhozam esetén innen már leereszkedhetünk, de választhatjuk azt az utat is, amely a szemközti falon továbbra is elõre tart, s így csak a hasadék legvégén kell leereszkednünk, ahol nagyobb vízmennyiség esetén is biztonságban lehetünk.

Az akna körülbelül 30 méter mély s csak igen ritkán pillanthatjuk meg a fenekét borító kõzettörmeléket és hordalékot. Az év napjainak túlnyomó többségében egybefüggõ tó lepi el a talajt. Ilyen esetben a továbbjutás a pillanatnyi vízhozamtól függõen vagy tökéletesen lehetetlen, vagy ha lehetséges is, rendkívül kockázatos. A tonnás gerendákat a víz bármely pillanatban megmozdíthatja. A kavargó víz feletti párában és zajban a látó- és hallótávolság is nagyon lerövidül. Szerencsés esetben – hosszú szárazság, vagy hosszan tartó felszíni fagy esetén – a járatok teljesen kiszáradhatnak, ilyen alkalmakkor a végpont innen kényelmes tempóban 15-20 perc alatt elérhetõ. A járat szélessége és magassága végig jelentõs. Az egymást követõ termek talaját kõzettörmelék borítja, a szûkebb pontokon, kanyarokban az összeakadt hordalék rõzsegátakat képez, de e rõzsegátakat nem néhány cm átmérõjû gallyak, hanem 10-20-30 cm vastag gerendák alkotják. Ezek állékonysága változó, de többnyire figyelmes mozgással biztonságban haladhatunk köztük. E gátakat a rendszeres áradások gyakorta átrendezik, ezért abban nem bízhatunk, hogy az instabil építmények az idõk során ledõltek, s csak a stabilabbak maradtak meg. Az oldalfalakon és a mennyezetben is mindenhol beszorult gerendákat találunk, melyek egyértelmûen jelzik, hogy a víz olykor a járat egész keresztmetszetét kitölti. A széles kanyargós folyosó lépcsõzetesen vezet a mélybe, több teremben találunk oldalágakat, melyekbõl származó víz néha finomabb anyagú hordalékkal borítja be a fõág vize által szállított nagyobb szikladarabokat. A termeket összekötõ folyosószakaszok három helyen is szifonszerû alakzatot mutatnak, ezeken a helyeken a mederfenék több métert is emelkedik. Végül elérkezünk a végpontot alkotó szifonhoz, melynek partján apadási nyomok figyelhetõk meg. Feltételezhetjük, hogy tovább tartó szárazság esetén esetleg ennek a tónak is annyira lecsökkenhet a vízszintje, hogy út nyílik a barlang belsõbb részei felé.

A Glavoj-réttõl északi irányban indulunk a dózerúton a nyereg felé. Az út egy széles bal kanyart ír le, majd jobbra fordulva két hegy közötti széles völgyben halad egy legelõn át. Itt elõször a piros sáv

jelet keresztezi. (A jelzés nem látszik, de jobboldalt az úttól 20-30 méterre útjelzõ tábla áll.) Kevéssel elõrébb balra vízmosásszerû út vezet fel egy nyeregbe, ez a sárge sáv

jelzés, ezen folytatjuk utunkat. A nyerget elérve – ez a lefolyástalan Bársza-katlan (Groapa de la Barsa) határa – az út többször keresztez ösvényeket, szélesebb utakat, kisebb tisztásokon, erdõfoltokon halad keresztül, végül egyre meredekebben ereszkedik lefelé. Széles keresztúthoz érünk, s annak túloldalán, kicsit jobbra megpillantjuk a Bársza-jégbarlang (Ghetarul Barsa) bejáratát. A szekérúton északkelet felé indulunk tovább és a sárge kör

jelzést követjük. Az út sokat kanyarog, s a jelzés néhol nehezen követhetõ. Figyelmesen haladva azonban néhány perc alatt egy meredek völgyoldalhoz érünk, melynek mélye felé vezet a jelzés. Itt találjuk a Zapogye-barlang (Pestera Zapodie) 8 méter magas bejáratát.

A Zapogye-barlang bejárása

Mivel a meredeken lejtõ bejárat talaját hó, jég, sziklák, korhadó fatörzsek halmaza alkotja, a kevéssel beljebb amúgy is szükségessé váló kötelet akár a bejárattól is indíthatjuk. A jobboldali sziklafalban találunk erre alkalmas fûzõlyukat. E fal mentén indulva vállmagasságban találjuk az elsõ nittet, melyet további kettõ követ 3-4 méterenként. E kötélszakaszok szinte vízszintesek, a harmadik nitt egy beszorult kõlap felett van, ebbõl a kõlap mellett ereszkedhetünk. (Célszerû lenne a kõtömb túloldalán még egy nittet készíteni, így optimálisabb lenne a kötélvezetés.) Néhány méter ereszkedés és további pár méter jéglejtõ után a szemközti falon lévõ kõél segítségével megosztást vagy elhúzást készíthetünk, melyrõl azonban könnyedén lecsúszhat a heveder, tehát óvatosan közlekedjünk! 40 méter jéglejtõ következik kanyargós, változó meredekségû folyosóban, a kötél több ponton is felfekszik a falra, ennek elkerülése 5-6 nitt befúrásával lenne megoldható. A folyosó végül kis teremmé szélesedik, a járat meredekségének enyhülése azonban csak átmeneti, hiszen néhány lépéssel elõrébb a terem 8 méter mély aknában folytatódik. A kikötési pontokat a jobboldali falban találjuk.

Az aknát követõen szûk, meanderes járatban – kötél nélkül – folytathatjuk a túrát. A talapzatot még egy ideig jég borítja, melyet egy kisebb lemászást követõen kõzettörmelék vált fel, a hõmérséklet is emelkedik egy keveset. A jellemzõ járatszélesség 20-30 cm, az elõrejutást beszorult kövek, illetve egy-egy jégtömb tovább nehezíti. A járat magassága mindvégig többszöröse szélességének. A meander viszonylag meredeken vezet lefelé, több könnyebb és egy nehezebb – függõleges – lemászással. Ez utóbbinál célszerû egy 7-8 méter hosszú kapaszkodókötelet használni, mely a baloldali falon fûzõlyukba rögzíthetõ. Végül a járat magassága lecsökken, majd egy S alakú szûkületen és egy rövid kúszón átjutva – a szûkületben érezhetõ erõs huzat által elõrejelzett – jelentõsen tágasabb járatba érkezünk. Itt már érezhetõen melegebb van. A barlang e pontig tartó bejárati szakasza rendkívül árvízveszélyes! A szûkület és a kuszoda minimális mennyiségû víz hatására is szifonná válik, de a majd száz méter hosszú szûk meandert is könnyen elönti a víz.

Innentõl a barlang tágas járatai hosszan követhetõk különösebb nehézség nélkül. A patak néhol szifonokban tûnik el, melyeket foszilis járatokban kerülhetünk meg, máshol a folyosó óriási méretû termeket keresztez. Az Agyagos-terem (Sala Argilei) 138 méter mélyen van, hossza 57, szélessége 24, magassága 80 méter. A cseppkõ és mésztufa díszítés a végpont felé haladva egyre gazdagabb. A 162 méter mélyen fekvõ végponti tóhoz medencékkel és kisebb vízesésekkel tagolt járat vezet, itt egy 10 méter hosszú kapaszkodó kötél segítségünkre lehet.

A Bársza-jégbarlang bejárása

A barlangkapu bal oldalában keskeny ösvény indul, mely a Bársza másik bejáratához vezet. Ez a bejárat kisebb, de rajta keresztül könnyebben juthatunk a barlang belsejébe. Ezt a bejárati termet felülrõl egy aknanyílás is megvilágítja.

A "fõbejárat" meredek lejtõjén óvatosan ereszkedhetünk le fatörzseket, hófoltokat kerülgetve. Ahol a folyosó kicsit kitágul, balra nyíló fülkékbe rejthetjük felszínen maradó felszerelésünket, de számítsunk rá, hogy idáig a turisták is lemerészkednek. Innentõl egybefüggõ jégtakaró borítja a talajt még a nyári hónapokban is. A baloldali falban találunk egy ringet, melybe 30 méter kapaszkodókötelet kötve biztonsággal közlekedhetünk a jéglejtõn le, s föl. Újabb terem következik. Itt szinte vízszintes a talaj, de még mindig jég fedi. Több irányba indulnak rövid hasadékok, a baloldaliak egyikén folytatjuk utunkat. Néhány métert megtéve elágazáshoz érünk. Balra találjuk a barlang feljebb említett másik bejáratát, melyen keresztül kötélhasználat nélkül is eljuthatunk idáig. Jobbra fordulva juthatunk a barlang belsõbb részeibe. Erre már nincs jég, egyre szélesedõ folyosón haladunk elõre, s hamarosan egy terembe érünk. A szemközti falban kell felmásznunk néhány méter magasba. Az innen induló hasadék fenekét kezdetben sáros agyag borítja, késõbb azonban szálkõ alkotta meanderré alakul a járat, mely egy 6 méter mély aknához vezet. Leereszkedés után a kötéllel szemközti szûk hasadékon kell átbújni, majd balra lemászva valamivel tágasabb járatba érünk. A víz folyását követjük tovább. A járat általában nem szélesebb egy méternél. Fenekén az aktív vízfolyás 20-30 cm széles medret vájt a szállkõve, mely többször keresztezi, a kevéssel magasabban megfigyelhetõ öregebb inaktív medret. Különösebb akadály nélkül juthatunk az elsõ vízeséshez. A bevezetõszárat a jobboldalon található beszorult kõlap köré kötött hevederbõl indíthatjuk, elõrébbmászva az akna felett pedig három nitt is található. (Kettõ balra, egy jobbra.) Ha nem akarunk a vízben megmártózni, akkor ne ereszkedjünk egészen az akna aljáig, hanem úgy 2 méterrel magasabban, s néhány méterrel elõrébb keressünk fehér cseppkõoszlopokat! Ezekre újabb hevedert akasztva ereszkedhetünk tovább. Érdemes több oszlopot használni, hiszen az alsón jól látszik a kötelek által okozott kopás. Ezt a részt híg, agyagos, meszes massza borítja, mely meglehetõsen csúszik. Tágas terembe érkezünk, melynek túlsó oldalán a patak egyre szûkülõ hasadékban tûnik el, ezért néhány lépés után felfelé mászva folytatjuk a túrát. A kezdetben nem túl tágas felsõ járat – közel 10 méter magasságban – egy átbújást követõen kissé kiszélesedik, s hamarosan elérjük a következõ aknát., melyben összesen 13 métert ereszkedünk. A nittek a bal falban vannak, az ereszkedés felsõ harmadában – egy a hasadék falával párhuzamos kõélt használva – elhúzást kell betenni. A vízesés mellett leereszkedve ismét a patakmederben vagyunk. Ezután már kötélre nem lesz szükség, de nem érdemes levennünk a beülõt, hiszen már nincs mesze a végpont. A patakot továbbkövetve a járatot egymás után kétszer cseppkõlefolyás torlaszolja el. Az elsõt jobbról kerülhetjük, a második azonban szûkületet alkot, melynek túloldalán változó mélységû pocsolya vár ránk. Jobboldalunkon, lábbal elõre célszerû indulnunk, ügyelve a víz kikerülésére. A túloldalon a járat fokozatosan tágul, majd megérkezünk az utolsó vízeséshez. A hasadék felett, a vízesés fölött 5-10 métert elõre mászva száraz úton juthatunk le ismét a patakhoz, mely itt néhány cseppkõalakzattal díszített termen folyik keresztül. Innen könnyedén eljuthatunk a végponti szifont alkotó tóhoz, s néhányszor tíz méter hosszan a folyásirány szerinti jobboldalon lévõ mellékágakat is követhetjük, melyek kürtõkben végzõdnek.

Az Aranyosfõ-katlan barlangjainak megközelítése

Felsõgirda (Gîrda de Sus) fõterén, a templommal szemben észak felé indul egy betonút, mely egy patakvölgyben vezet felfelé. Körülbelül 1 km után a völgy ketté válik, itt jobbra fordulunk, s mindaddig követjük az utat (kb. újabb 1 km), míg meg nem pillantunk balra a patak túloldalán egy hatalmas barlangszájat.

Ez a barlang kiváló bivakhely, 20-25 ember kényelmesen elfér benne, a patakon híd ível át, a bejárat elõtt padok vannak, s az út mentén kevéssel elõrébb ivóvizet is találunk. A mûúton továbbindulva 50 méterrel elõrébb újabb híd áll, mely a János kapu barlanghoz (Pestera Poatra Lui)

vezet. Az alig 120 m hosszú barlangba nappal csak vezetéssel, belépõdíj ellenében léphetünk be, a késõ esti órákban azonban az õrizetlen bejáraton át könnyedén bejuthatunk. Ha bivakhelytõl visszafelé indulunk, a patakmeder 50-100 m megtétele után valamelyest kiszélesedik. Itt átgázolhatunk a vízen. A meredek sziklás lejtõ jobboldalán a fák között keskeny ösvény indul felfelé. Az ösvényen jelzés nem vezet, de két kisebb barlangot is érint. Az elsõ bejáratának megpillantásához jobbra kell letérnünk pár métert, a második pedig a bal oldalon van közvetlenül az út mellett. Innen már gyorsan elérjük a hegyoldalban nyíló hatalmas beszakadást, mely a Zgurestyi-jégbarlang (Ghetarul Zgurãsti) bejárata.

A Zgurestyi-jégbarlang (Ghetarul Zgurâsti) bejárása

Az erdei ösvény a beszakadásnak épp ahhoz a pontjához vezet, ahonnan biztonságban lejuthatunk a szakadék mélyére kötélhasználat nélkül. Párás, nedves idõben a mélybe vezetõ ösvény azonban rendkívül csúszós lehet, nem árt az óvatosság. A bejárati terem 53 m mély, közel 100 m hosszú és 60 m széles. Fenekét száraz idõben hordalékkõzet borítja, melyre finom iszapos üledék tapad, jelezve, hogy a termet gyakran víz borítja. Az itt lévõ idõszakos tó mélysége alkalmanként eléri a 23 métert, ilyenkor a barlang belsõ részeit nem közelíthetjük meg. A nem túl tágas továbbvezetõ út megtalálása eltarthat egy darabig, ha nem tudjuk, merre keressük. Hátat fordítva a bejárati lejtõnek átlósan balra elõre kell átvágnunk a tó fenekén egy nagy sziklahegy irányába. Ennek tetején balra indul egy járat, majd az elágazásnál jobbra kell fordulnunk. 10 m után elérjük a vasajtót, mely látogatásunkkor nyitva volt. Egy 6-8 m hosszú folyosó következik, melynek alját általában víz borítja. E felett könnyen át tudunk traverzálni. A folyosó egy rövid aknához vezet, a bal falon találunk nittfület a bevezetõ szár számára, közvetlenül az akna felett pedig fûzõlyukat használhatunk. Itt 10-15 m kötélre van szükség. Leereszkedést követõen egy tópartra érkezünk, mely magas vízállás esetén az egész termet elárasztja. A tavacska jobboldalán haladunk, átbújunk egy szûkületen, majd a szifon elõt balra kanyarodunk. Egy beépített másfél méteres kötélhágcsón kell lemásznunk, majd cseppkõlefolyáson haladunk, végül balra találunk egy benthagyott kötelet, melyen felmászva egy szûkület után újabb terembe érünk, ahonnan cseppköves folyosó vezet tovább. A következõ terembe egy kisebb felmászás után érkezünk meg, melynek mérete a bejárati teremével vetekszik. A terem fenekét tó fedi, amely legalább 60 m hosszú és partját csúszós, folyékony agyag alkotja. Az átkeléshez gumicsónakra és közel 150 m húzózsinorra van szükség.

	Résztvevõk: 1999. augusztus 15-22.:
Bagi Attila Balázs Gábor Csomós Áron Juhász Imre (Papp F.) Kiss Tamás Kovács Júlia Kovács Krisztián Lukácsi Emõke	Mikic, Djordje Molnár Ágnes Németh Ákos Seres Anikó Somogyi László Sorecz Éva Szabó Bors Szabó Zoltán	Szendrõi Zsolt Tóth Zsófia Tusz Károly Varsányi Zoltán Vass Szilvia Vászovics Nóra Verespusztai Gábor .
	2000. augusztus 13-19.:
Bagi Attila Gyõrfi Zsuzsa Molnár Ágnes Nagy Balázs Nagy Géza	Seres Anikó Sorecz Éva Szabó Bors Takáts Pál Török Zsófia	Tusz Károly Varsányi Zoltán Vászovics Nóra Verespusztai Gábor .

Utolsó módosítás: 2000.01.15.